Háromnapos stratégiai kormányülést hívott össze Orbán Viktor a hét elejére Sopronba. Az ülésen szó volt az ukrajnai háborúról és a brüsszeli szankciók gazdasági hatásairól, de a napirendi pontok között szerepelt Magyarország energiastratégiája és az infláció elleni küzdelem is. Az ülés végén több miniszter is lemondott a vagyonkezelő egyetemi kuratóriumok éléről. Cikkünk folyamatosan frissül…

Törökországi földrengés

A legfrissebb jelentések szerint már közel 50 ország vesz részt a mentésben. Magyarországi mentőcsapatok eddig 27 embert mentettek ki. Magyar állampolgárságú érintett nincs egyelőre – ezzel kezdte tájékoztatóját Gulyás Gergely. A TEK csütörtök reggel 18 fős egységgel csatlakozott a kutatókhoz.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

13. nyugdíj

A magas infláció és a szankciók ellenére teljesítette a kormány az ígéreteit a nyugdíjasok és a munkavállalók felé is. Folyósítják a 15 százalékkal megemelt 13. havi nyugdíjat, és nő a minimálbér is. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyurcsányék elvették

„Amikor Gyurcsányék voltak kormányon, akkor elvették a 13. havi nyugdíjat, míg most a kormány nem ezt teszi, hanem segíti az időseket” – mondta a miniszter.

Napenergia

Gulyás Gergely bejelentette, hogy 2030-ig tartó energiastratégiát is áttekintette a kormány, ebben továbbra is jelentős szerepe lesz az atomenergiának. Mellette fontos lesz a napenergia és a hálózatfejlesztés is.

Dunai finomító

A kormány állásfoglalása szerint a ipari parkok ellátását biztosító vízközművállalatok energiahatékonysági fejlesztése fontos, de fontos még az energetikai kutatáció és mintaprojektek támogatása, ahogy a dunai finomító átállítása többféle forrásból érkező kőolaj feldolgozására.

Lemondtak a miniszterek

A kormány tagjai lemondtak a vagyonkezelő egyetemi kuratóriumi tisztségeikről: Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter, Navracsis Tibor. Navracsics Tibor nemrég Brüsszelben egyeztetett. A miniszter ezután kijelentette, Magyarország kész megszüntetni azokat az összeférhetetlenségi aggályokat, amelyek miatt átmenetileg felfüggesztették az Erasmus+ és a Horizont Európa finanszírozását. A kormány tagjai február 15-től nem dolgoznak a kuratóriumokban.

Női kézilabda Eb

Egy újságírói kérdésre Gulyás Gergely azt mondta, a magyar kézilabda-szövetség tárgyal a nemzetközi szövetséggel a 2024-es nő kézilabda Eb rendezéséről, amitől Magyarország elállna. A miniszter szerint meg kell nézni, hogy melyik költség a nagyobb: a lemondás vagy az, hogy egy városban egy csoport meccsei legyenek Magyarországon.

Élelmiszer árstop

Nagy István a Világgazdaságnak azt mondta, április 30-án kivezethetik az élelmiszer árstopot. Gulyás Gergely erre reagálva azt mondta, egyelőre csak az a biztos, hogy április 30-ig vannak érvényben az ársapkák, utána döntenek arról, hogy kivezetik-e? A kancellária miniszter azt is mondta, a kormány álláspontja világos, csak addig tartják fenn a nyomott árakat, míg azok nem okoznak ellátási problémát.

Mi lesz a polgármesterekkel?

Egyelőre nem tudják, hogy a polgármesterek továbbra is szerepet vállalhatnak-e az alapítványok munkájában, de Gulyás Gergely szerint nem volna logikus, ha a városvezetőket is le kellene mondaniuk. Ennek ellenére, ha van ilyen kérés, akkor azt meg fogják fontolni. A kuratóriumi tagok élethosszig maradhatnak a testületben, Navracsics viszont szeretné, ha meghatározott időre szólna a megbízatásuk. Gulyás szerint ezzel nincs baj, de ha van ilyen kérés a Bizottságtól, megváltoztatják ezt a szabályozást.

Kiemelt kép: Gulyás Gergely – Forrás: MTI