Amint arról nemrégiben a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt egyre feszültebbek a szülők, illetve a tanárok, ugyanis alig egy hét múlva megkezdődik a 2021/22-es tanév, ám a koronavírus járvány szempontjából egyelőre senki nem tudja, mire is számíthat igazán. Mindeközben pedig az egyetemeken is megkezdődött a beiratkozás, mutatjuk, az egyes intézmények milyen forgatókönyvvel készülnek a tanévkezdésre.

Terjednek a pletykák

Mint megírtuk az információhiány miatt különböző szülői Facebook csoportokban terjed a pletyka, több család pedig már arról hallott, hogy a koronavírus negyed hulláma miatt szeptember közepén már online oktatásra állnak át az intézmények, írja a Blikk.

Rengeteg a megválaszolatlan kérdés

“Tényleg szeptember közepétől online oktatás lesz újra? A mamám mondta ezt nekem, így hallotta a tévében.” “Annyi mindent hallani, hogy csak két hétig lesz iskola… igaz lehet ez?” “Október közepén, azt hiszem, 15-től lesz online oktatás” “A nagyobbiknál már szervezik az oltást, mi engedjük, hogy beadják. Nekik két hétig biztos lesz suli, de utána nem tud semmit az igazgató” “Jön az ősz, a hideg, hűvös idők, indul majd ismét a vírusinvázió, megszaporodnak a megbetegedések, szóval igen, lehet, hogy októberre korlátoznak mindent, az iskolát is” – ilyen és ehhez hasonló kommentek árasztották el a közösségi felületeket, ezekből pedig arra lehet következtetni, hogy mindezek egyelőre csak sejtések, hivatalos megerősítés ugyanis nincs. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kormány pozitív

Sőt, a kormány szöges ellentétéről beszél mindannak, ami a szülőkben felmerül, hiszen Novák Katalin egy nappal ezelőtt azt mondta: a jelenleg adatok lehetővé teszik azt, hogy jelenléti oktatás legyen az iskolákban.

Az adatok

Mindezt csak megerősítik a nyilvánosságra került oltottsági adatok, amiből kiderül, hogy a 16-18 évesek közül már minden második diák beoltatta magát júliusban, a 12-15 évesek oltása pedig az előzetes regisztráció alapján zajlik, mindez a koronavirus.gov.hu oldalon olvasható.

Kampányszerű oltás

Mint írják augusztus 30-án és 31-én, szeptember 1-jén és 2-án pedig kampányszerű oltást szerveznek a 12 évesnél idősebb diákoknak az iskolákban, akik a Pfizer-vakcinát kapják majd meg.

A virológusok aggódnak

Ezzel szemben a virológusok nem ennyire optimisták. Duda Ernő például már napokkal ezelőtt megfogalmazta álláspontját a témában, szerinte kemény hetek várnak ránk, mint mondja: „ez a vírus eddig már annyi meglepetést okozott, hogy nem lehet tudni, miképp alakul a jövő, mi lesz itt az iskolakezdéskor” ugyanakkor hozzátette, hogy az nagy előny, a tanárok 90 százaléka már védett.

Nem reagál az EMMI

A Blikk kereste az EMMI-t annak kapcsán, hogy készülnek-e bármiféle vésztervvel, ám a kérdéseikre nem kaptak választ. A dologban már csak az is nagyon érdekes, hogy a minisztérium ígért az intézményeknek egy kvázi útmutatót, ami a higiéniás szabályok betartására vonatkozik, ám ilyet egészen idáig nem kaptak, holott egy hét múlva ilyenkor már rég becsengettek.

Az igazgatók döntése

Vagyis mindez azt is jelenti, hogy az igazgatók józan ítélőképességére van bízva, hogy például lesz-e kötelező maszkviselés az iskolákban, vagy visszatér reggeli testhőmérséklet mérés.

Nem tudni, milyen szabályok lesznek

Ezen túlmenően rengeteg a még tisztázatlan kérdés, a szülők mellett a tanárok is választ várnak: nem tudni ugyanis, milyen szabályok vonatkoznak majd a tanórákon kívüli iskolai tevékenységekre, a távolságtartásra, az iskolai étkezésre, a szülők, illetve az iskolához nem tartozók belépésére, írja a lap.

Nyílt levél

A Civil Köztársasági Platform egyébként mindezek tisztázása érdekében nyílt levelet intézett Maruzsa Zoltán, közoktatási államtitkárhoz, melyben többek között azt kérdezik, hogy “Kidolgoztak-e a nyár folyamán – a korábbi negatív,  nagy lelki megterhelést, oktatásbeli elmaradásokat és emberáldozatokat is követelő tapasztalatok alapján – intézkedéscsomagot és működési protokollt a különböző várható járványügyi helyzetekre?”

További részletek ebben a cikkünkben:

Eközben az egyetemeken

Az egyetem jelentős részén már a napokban megkezdődött a beiratkozás, azonban a koronavírus járvány miatt a felsőoktatásban is szigorú szabályok betartása mellett vágnak neki az új tanévnek, közölte az Eduline. A maszkviselés és a lázmérés szabályrendszerén kívül vészforgatókönyvek is készülnek az őszi szemeszterre. Itt vannak a részletek.

Budapesti Corvinus Egyetem 

Alapvetően jelenléti oktatásra készül, a tervek szerint a gyakorlatokat, szemináriumokat a hagyományos formában tartják majd meg, viszont a magyar nyelvű képzéseken a 150, az angol vagy német nyelvűeken a 60 főnél nagyobb előadásokat kizárólag online lehet megtartani. Az egyetem épületeiben jelenleg nem kötelező a maszkviselés és a testhőmérséklet mérés.

Eötvös Loránd Tudományegyetem 

Az elmúlt időszakban bevált online és hibrid megoldásokat átemeli a normál működési rendbe. Ez azt jelenti, hogy egyes órákat vagy képzéseket a járványhelyzettől függetlenül is online hirdetnek meg. Az ELTE ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az első félévétől az oltási védettség hiánya önmagában nem jogosítja a hallgatókat a távolléti oktatási lehetőséget biztosító kivételes tanulmányi rendre, a dolgozókat pedig az otthoni munkavégzésre.

Budapesti Gazdasági Egyetemen 

Már az 50 fő feletti előadásokat is online tartják, minden más foglalkozás személyesen zajlik majd, és nem lesz kötelező maszkviselés, sem testhőmérséklet mérés. 

Semmelweis Egyetemen 

Az orvos- és egészségtudományi képzéseken alapvetően gyakorlati oktatásra készülnek, így a klinikai gyakorlati órákat is személyesen tartják – írja az egyetem. Az elméleti előadások ugyancsak személyesen lesznek szeptembertől. Ezen felül az egészségügyi intézményekben kötelező a maszkviselés, így a klinikai gyakorlati órákon az orvosoknak és a hallgatóknak is maszkot kell viselniük, az előadásokon azonban nem.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

A Pázmány újabb járványügyi szabályok bevezetésével készül az első félévre. A beiratkozásra – amely több karon tömeggel jár majd – kötelező lesz a maszkviselés. Az egyetemen lesz lázmérés, fertőtlenítés, szellőztetés.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 

Jelenléti oktatási rendben kezdődik a félév, a kurzusokat ennek megfelelően kell meghirdetni, de egyes esetekben az órákat vagy vizsgákat – például az elsőéves hallgatók ismeretfelmérését – online is meg lehet majd tartani. Arra azonban nem tér ki az egyetemi tájékoztató, hogy lesz-e létszámkorlát az előadásokon, illetve kötelező lesz-e a maszkviselés.

Károli Gáspár Református Egyetemen 

A Károlin kerülni kell a zsúfoltságot, és kötelező lesz az orrot és szájat takaró maszk használata, amit csak az étkezőkben lehet levenni. Vagyis nemcsak az oktatásban, hanem az ügyintézés idején is maszkot kell viselni. Csak az előadó és a hozzászóló mentesül a maszkviselés alól, de ők is csak akkor, ha éppen beszélnek, és legalább 1,5 méter távolságot tartanak a többiektől. A gyakorlatok előtt pedig kötelező a szappanos kézmosás vagy az alkoholos kézfertőtlenítés.

Pécsi Tudományegyetem

A PTE is jelenléti oktatásra készül az őszi félévében, miközben felkészültek a hibrid vagy online oktatásra is. A kormányzati járványügyi előírásoknál és javaslatoknál szigorúbb intézkedéseket nem szeretnének bevezetni, de a meglévő korlátozások betartására külön figyelmet fordítanak majd.

Szegedi Tudományegyetem 

Az SZTE is személyes oktatásra készül, de három különböző modellt is felállítottak a félévkezdéshez, amelyek a járványügyi helyzet három szintjéhez igazodnak: ha kell, hibrid, ha kell, online oktatásra állnak át.

Miskolci Egyetem

Itt is jelenléti oktatással indítják az őszi szemesztert, de felkészültek arra is, hogy ha kell, azonnal át tudjanak állni online oktatásra. A maszkhasználat egyelőre nem kötelező, de ha szükséges – különösen a zárt légtérben tartott foglalkozásokon –, új szabályokat hoznak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels