Folyamatosan nő az agglomeráció, egyre többen költöznek Budapest környékére. A legtöbb településen lakóparkosoknak, kiköltözőknek és gyüttmenteknek nevezik az új lakókat. Kérdés, hogy mitől lesz valaki helyi, mikor fogadják el őt az új otthonában. Vácon úgy döntöttek segítenek a városba költözőknek, hogy mielőbb gyüttmentből helyiek lehessenek.

Lakóparkos, betelepült gyüttmentek és az igazi tősgyökeres helyiek. A Facebookon bármely település, bármelyik csoportjában bármikor fellobbanhat a vita a helyiek és az új lakók között. De mitől lesz valaki helyi, mitől fogadják el és egyáltalán miért vitáznak erről az emberek?

Prof. Dr. Németh Erzsébet szociálpszichológus, a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak elmondta, hogy az agglomeráció települései sajátos vonásokkal rendelkeznek azokhoz a településekhez képest, ahol  az ott élők valóban ott laknak, ott dolgoznak, ott járnak iskolába, ott élik a közösségi és kulturális életüket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az agglomerációra ez kevésbé jellemző. A betelepülők egy része kevésbé vesz részt a közösségi életben, mint azok, akik folyamatosan és hosszabb ideig ott laknak. Azt azonban látni kell, ha valaki az agglomerációban lakik és naponta jár be Pestre dolgozni, akkor ez rendkívül sok idejét viszi el, ezért még ha szeretne is részt venni a közösségi életben, egyszerűen nem biztos, hogy belefér az idejébe – mondta.

Vácon megoldották a problémát

Vác polgármestere, Matkovich Ilona legutóbb arról írt a közösségi oldalán, hogy megrendezték a „Vác a tiéd!” rendezvényt, amelyre elsősorban a nemrég Vácra költözötteket hívták meg, de persze nyitva a kapu mindenki előtt.

A francia testvérvárosuk, a Párizs agglomerációjában fekvő Deuil-La Barre mintájára indították el ezt a hagyományteremtő rendezvényt. „Azt szeretnék, hogy Vácon senki ne érezze magát „gyüttmentnek”, hanem mielőbb igazi otthonra leljen ebben a csodaszép városban” – írta a polgármester.

A szociálpszichológus szerint a költözés mindig trauma, főleg az idősebbek számára, akik lehet, hogy sosem fogják otthon érezni magukat az új településen, ezért a beilleszkedésüket is segíteni kell. Egy közösség tagjai hajlamosak tartózkodni az idegenektől, miközben az embernek szintén alapvető szükséglete, hogy egy közösség tagja legyen, akár annak, ahol lakik.

Ezek is érdekelhetnek, klikk a címre!

Gyüttmentek és tősgyökeresek csatája, állandó vita az agglomerációban

gyuttmentek-tosgyokeresek

10 dolog amiért jó Budapest környékén, az agglomerációban élni

Tízezrek költöztek ki egy év alatt Budapestről az agglomerációba

Kiköltözés az agglomerációba

Túl hangos volt szomszéd kakasa a városból kiköltözőknek, beperelték a gazdát

Kiemelt kép: Lakópark Pátyon – Fotó: BPK