A csepeli rendőrök lopás gyanúja miatt folytatnak eljárást egy 31 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint május 31 és június 1. közötti éjszaka több autóból is lopni akart.   

Éjszakai portya

A feltételezett tettes május 31-én este fél 12 körül próbálkozott az első autóval, aminek az ajtaját kinyitotta, át is kutatta az autót, de ekkor még nem vitt el semmit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Éjfél körül újra lecsapott

A furgon utasteréből ellopott egy fogót és egy lézeres távolságmérőt. Az elkövető az autó csomagterének ajtaját is megpróbálta kinyitni, de csak a kilincset tudta letörni. Erről az esetről egy környékbeli lakos felvételt készített.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

A videó

És újra

A „portya” utolsó állomására hajnali fél egy körül került sor. Ekkor ismért átkutatott egy autót a zsákmány reményében, de ezúttal üres kézzel távozott.

Hamar meglett

A XXI. kerületi rendőrök a feltételezett elkövetőt, a 31 éves F. Tibort egy órán belül elfogták. A nyomozók a férfit egyrendbeli lopás bűntett, valamint kétrendbeli lopás vétség kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ez is Csepelen történt

A rendőrök hidegvére akadályozta meg a tragédiát.

Ezeket az autókat lopták leginkább 2021-ben

2020-ról 2021-re megugrott például a Volkswagenek lopása, közben felére esett a Fordok eltűnése, 15 százalékkal nőtt a Suzuki személyautók körözése és újra ott van a Lada a top 20-ban. A teljes cikkünket, pontos táblázattal, ide kattintva találod.

Címlapfotó a rendőrségi videóból való.