Szervezett akció keretében február 11-én Budapesten fogták el a terjesztőt, aki Kistarcsán és a fővárosban kristályt árult. A férfitól lefoglalták a nála lévő közel 900 ezer forintot is, amely a gyanú szerint a drog árusításából származik. A rendőrségi akcióról készült videót cikkünk végén tudod megnézni. 

Terítette a drogot

T. Albert, alufóliába csomagolva, 2024 januárja óta terítette a pszichoaktív anyagot. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki T. Albertet, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Több személyt fogtak el 

A nyomozók elfogtak öt olyan személyt is, akik rendszeresen vásároltak drogot a 43 éves férfitól. A ruházatukban kábítószergyanús anyagot találtak, valamint a droggyorsteszt is pozitív eredményt mutatott.

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

Szabadlábon védekeznek 

Négyüket kábítószer birtoklása, egy férfit pedig új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az eljárás további szakaszában mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A kerepesi polgármester harca

Kerepes polgármestere évek óta harcol a környék drogterjesztőivel. Mi is sokszor beszámoltunk róla, hogy a kábítószer-fogyasztók miatt életveszélyes a este a HÉV-en közlekedni. Nemcsak belekötnek és inzultálják az utasokat is, hanem sokszor a dolgukat is ott végzik el, miközben teljesen ki vannak ütve a drogtól. 

Vita a rendőrséggel 

Gyuricza László a rendőrséggel is vitában áll, szerinte a zsaruk nem eléggé hatékonyan lépnek fel a terjesztőkkel szemben. A település vezetője szerint egy jobban szervezett, jobban finanszírozott, több jogkörrel rendelkező rendőrség meg tudná állítani a bűnözést Kerepesen és az országban is. A polgármester azért fordult a nyilvánossághoz, mert szerinte a rendőrségmorálos válságban van.

Börtönbe küldené a terjesztőket 

“Kérjük, hogy a közismert drogterjesztőket végre helyezzék át valamely büntetés-végrehajtási intézménybe, hacsak lehet örökre” – írta a napokban Facebook oldalán Gyuricza László.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Rendőségi videó a rajtaütésről

Kiemelt kép: részlet a rendőrségi videóból – Forrás: police.hu