Hihetetlen eseményeknek lehettek szemtanúi a helyiek Hatvan határában: egy feldühödött idős nő bosszúból leromboltatott két házat egy markolóval.

Pályázott, de lecsúszott róla

Lecsúszott annak a birtoknak a megvásárlásáról, amire nagyon pályázott, ezért állt bosszút most az idős nő. A Hatvan melletti tanyavilágban most két, félig lerombolt épület mutatja dühét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Két kis nyaraló állt a területen

A Blikknek nyilatkozó férfi szerezte meg a területet a nő elől. Azt mondta, hogy egy fél hektáros terület eladásáról szóló szerződést függesztettek ki, ezen két kis nyaraló is állt.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Gazdálkodni akartak

„A földtörvény szerint 60 nap áll rendelkezésre, hogy élni lehessen az elővásárlási joggal, amellyel én regisztrált földművesként rendelkezem. A párommal rengeteg állatot tartunk, amiknek az életterét szerettünk volna ott kialakítani, ezért benyújtottuk rá az igényt” – mondta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megfenyegették

Az idős nő és a fia fenyegetőzni kezdtek nála, hogy ha nem állnak el az adásvételtől, akkor le fogják romboltatni a telken álló nyaralókat.

Markoló bontotta el

„Először csak üres fenyegetésnek gondoltam a szavait, ám a legnagyobb megdöbbenésünkre a két épületet egy markoló két napra rá szinte teljesen elbontotta. Bosszúból romboltatták le markolóval a házainkat” – mondta a férfi.

Joga volt ehhez (?)

A nő azzal indokolta a tettét, hogy joga volt ehhez, mivel úgy véli, hogy a terület és a házak is az övéi. A helyzet ezzel szemben az, hogy a nőé csak akkor lett volna az ingatlan, ha hatvan napon belül nem jelentkezett volna senki érte.

Eljárás indult

Az üggyel kapcsolatban a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság tudatta, hogy rongálás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen a Hatvani Rendőrkapitányságon. A folyamatban lévő nyomozásra tekintettel bővebb tájékoztatást nem adtak.

Óriási a kár

A megkárosított férfi szerint habár a területet félmillió forintért vásárolták meg, de azzal, hogy lerombolták a rajta lévő épületeket, óriási kárt okoztak.

Szeretnék behajtani a pénzt

A férfi úgy vélekedik, hogy a mai árak mellett legalább ötmillió forint lenne a helyreállításuk. Ezt az összeget szeretnék is behajtani. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció