Levegőbe emelkedett az oroszlán a felújítás alatt álló budapesti Lánchídnál. Egyelőre csak az egyik. Restaurálni fogják őket.
Először Pesten
Elsőként a pesti hídfő egyik oroszlánját emelték le, a másikat a következő napokban, a budai hídfőn állókat pedig augusztus második felében viszik el.
A három részt külön viszik el
Az oroszlánok három kőtömbből állnak, eddig csak össze voltak cementezve. A három rész összességében nagyon nehéz, nagyjából egy busz súlyának felel meg.
Hirdetés
Így könnyebb
A szobrokat most is három részben emelik le, majd ugyancsak három részben helyezik vissza – közölte az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője a helyszínen.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Legendák nyomában
Puskár Anett kitért arra is, hogy az oroszlánokhoz – amelyek 1852-ben kerültek fel a Lánchídra – sok legenda fűződik.
Van-e nyelve az oroszlánnak?
Az egyik ezek közül, hogy a híd négy oroszlánszobrát alkotó szobrász, Marschalkó János a Dunába ugrott, amikor kiderült, hogy az oroszlánoknak nincs nyelvük. Ez azonban nem igaz, a helyszínen is meg lehetett tekinteni, hogy az oroszlánoknak van nyelvük.
Megmosdatják őket
A szobrokat egy újpesti műterembe viszik restaurálásra. A szobrokat vegyszerrel megtisztítják, majd hozzálátnak a javításokhoz.
Nem építenek hozzájuk semmit
A restaurátorok csak azokat a részeket állítják helyre, amelyek eredetileg is megvoltak. Így a szobrok szájában felül továbbra is csak szemfogak lesznek, de a kitört alsó fogakat kijavítják.
Akkor jönnek vissza amikor újra lesz forgalom
Az oroszlánok akkor kerülnek vissza a helyükre, amikor a Lánchidat visszaadják a közúti forgalomnak – mondta Puskár Anett.
2022 vége
A közúti forgalomnak várhatóan 2022 végén adják vissza a hidat, így addigra a négy oroszlánszobor is visszaérkezik a hídfőkre – mondta Puskár Anett.
Sokan nézték a manővert
Az első oroszlánszobor leemelését Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke és Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője és szóvivője is végignézte a helyszínen.
Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt