Ahogy azt elsőként megírtuk itt a BudapestKörnyéke.hu hírportálon, 2024. május elsején durva baleset történt Dunakeszin a városi majálison. Egy gyerekeknek készült forgódob játék rosszul volt összerakva és becsípte, majd lényegében leszakította egy kisfiú ujját. A fiú édesapja most a Parlament előtt éhségsztrájkba kezdett.

Elkapta a forgódob az ujjait

Idézzük fel, hogy mi történt: Az öt éves Bercit a nagynénje vitte el Dunakeszire a majálisra 2024 tavaszán. Egy darabig minden rendben volt. Berci a legtöbb kisgyerekhez hasonlóan a görgő hordóba is bement, hogy tapossa a szerkezetet. Sajnos a gépet úgy rakták össze, hogy a forgó dob szélén befért egy gyermek ujja. Berci a nagy tekerésben a dob széléhez ért és a hatalmas forgó kerék elkapta szegény ujjacskáit. A fiú üvöltött, a gyerekek fejvesztve menekültek. Az édesapjának ezután csörrent meg a telefonja:

Üvöltött az apuka

„A sógornőm hívott fel, hogy nyugodjak meg nincsen baj. Rögtön tudtam, hogy nagy baj van. És közölték, hogy a gyereknek az egyik ujja leszakadt. Mondták, hogy mindjárt hívnak, mert jön a mentő. Visszahívtak, akkor már két ujjáról beszéltek, negyedóra múlva három ujjáról beszéltek, és akkor elkapott az ideg nagyon.” Elkezdtem üvölteni, hogy mi van a gyerekemmel – fogalmazott akkor az édesapa. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy cseh férfit vádolnak

Idén januárban írtuk meg, hogy a friss vádirat szerint a cseh férfi, a bűnügy vádlottja egy többszintes, több játékelemet is magában foglaló gyermekjátékot üzemeltetett, amelyet különböző rendezvényeken állított fel külföldön, illetve Magyarországon. Így történt ez 2024. május 1. napján a Dunakeszi Katonadombon megrendezésre került majális ünnepségen is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Összepréselte a gyerek ujjait

Az építmény elektromos motorral hajtott ún. „majomkerék” eleménél megjelent egy kisfiú – a bűnügy sértettje – aki a kerék és a gumitömítés közötti résen benyúlt, ahol a forgókerék a bal kezének több ujját összepréselte. A sértett a baleset során súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.

Rosszul volt beállítva a játék

A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a vádlott nem megfelelően üzemeltette a berendezést, mivel nem volt beállítva megfelelően a forgódob, a résnél hiányzott a védőburkolat és a biztostó gumiszegély sem volt megfelelő módon elhelyezve. A jogszabályi előírások betartása esetén, kellő szakértelemmel, karbantartással és megfelelő üzemeltetéssel a baleset elkerülhető lett volna.

A szörnyű baleset után

A kisfiú állapota azóta javult, de a növekedéssel együtt újabb problémák jelentkeztek: a hegek feszülnek, folyamatos fájdalmat okozva. Egyes ujjai valószínűleg nem fejlődnek tovább, mások mozgása korlátozott marad. Berci korábban karatézott, tehetséges volt, de a sérülése miatt már nem sportolhat versenyszerűen. Ennek ellenére a család igyekszik pozitívan hozzáállni a helyzethez, humorral enyhítve a traumát – írja az Index.

Éhségsztrájkol az apa

A kisfiú apukája, László most a Parlament előtt éhségsztrájkol kempingszéken ülve. Mint mondja: nem a büntetés érdekli, hanem a megelőzés. Úgy véli, a jelenlegi rendszer nem garantálja a biztonságot, mert bár a vidámparki eszközöket évente ellenőrzik, azok felállítása után nincs valódi helyszíni kontroll. Szerinte kötelező, szigorú ellenőrzési rendszerre lenne szükség, ahol független szakemberek vizsgálják át a játékokat minden alkalommal. Példaként Ausztriát említi, ahol minden telepítésnél részletes dokumentáció készül, és ha bármilyen hiányosságot találnak, azonnal leállítják az adott berendezést. Magyarországon ezzel szemben sokszor az üzemeltető maga ellenőrzi a rendszert.

Műtétek várnak a kisfiúra

A család anyagi terhei is jelentősek: a kisfiúra több plasztikai műtét vár, ezért László külföldön dolgozik, hogy fedezni tudja a kezeléseket. Bár szeretne hazaköltözni, jelenleg nem engedheti meg magának, hogy hosszú várólistákra kerüljön. Az édesapa kitartóan ül a Kossuth téren, és addig nem akar távozni, amíg valaki érdemben nem foglalkozik az ügyével. „Azt szeretném elérni, hogy olyan szigorú biztonsági intézkedéseket hozzanak, hogy ne fordulhassanak elő ilyen tragédiák, illetve vizsgázniuk kelljen azoknak, akik összeszerelik ezeket a vidámparki játékokat” – fogalmazott a férfi.

Minden gyermekért küzd

Nem a fiáért, hanem minden gyerekért küzd: azt szeretné elérni, hogy a jövőben egyetlen hasonló baleset se történhessen meg. Mint mondja, ha kell, napokig ott marad, amíg választ nem kap.

3 évet is kaphat a bűnös

A maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége a hatályos Btk. szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A szabadságvesztés mellett a bíróság általában alkalmazza a foglalkozástól való eltiltást is, amely egytől tíz évig terjedhet. Az ítéletnél a bíróság mérlegeli a gondatlanság fokát és a sértetti közrehatást, ugyanakkor a büntetőjogi felelősségre vonáson túl az elkövetőnek jelentős összegű sérelemdíjjal és kártérítési kötelezettséggel is számolnia kell a sértett maradandó egészségkárosodása miatt.

Orrvérzés és fejsérülés

Ahogy azt elsőként a BudaPestkörnyéke.hu hírportál megírta rossz vége lett Dunakeszin 2022-ben a gyermeknapnak is. A hullámvasútról vérző fejű gyerekek és felnőttek szálltak le, mert egy vészfékezés miatt kitörött a kereke szerkezetnek. Anikó három gyermekkel ült a sárkányos hullámvasúton, amikor a baleset történt. „A gyerekek a fejükön sérültek meg, a jármű vas fogantyúját fejelték le. A kislányom fejsérülést szenvedett, erős orrvérzése volt, felszakadt a szemöldöke.” – mondta akkor az édesanya.

Baleset Dunakeszin a gyermeknapon is

A hullámvasút üzemeltetője kiadott egy közleményt, ebben az állt, hogy azért kellett vészfékkel megállítani a hullámvasutat, mert azon menet közben felállt egy gyermek, aki jelezte, hogy rosszul van és ki akar szállni. Az irányítófülkében ülő kolléga észlelte a jelzést és alkalmazta a vészmegállítót. A hirtelen fékezés hatására egy ponton eltörött az összekötő a pályán ezért kitörött egy kerék és megbillent a szerelvény. Ezek miatt és a fékezés eredményezte hirtelen megállás miatt megütötték magukat az utasok. Töbeket kórházb kellett szállítani. Ide kapcsolódik: „Az egyik anyuka arcát teljesen beborította a vér, a kislánya sokkos állapotban volt”  – megszólaltak a dunakeszi hullámvasút-baleset érintettjei

Kiemelt kép: Majális Dunakeszin – BPK-montázs