Egy 34 éves férfi nyolc méteres magasságból zuhant a mélybe. Súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban ápolják.

Nem ez volt az első eset

A Nyugatifény.hu úgy tudja, hogy már többen meghaltak munkahelyi balesetben az iváncsai akkumulátorgyár építése közben. A portál egyik olvasója szerint el akarják tusolni az ügyeket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rendőrség elismerte a baleset tényét

„Tájékoztatjuk, hogy 2023. április 28-án, 9 óra 30 perc körül, az Iváncsán épülő gyár területén takarítási munkálatok közben egy 34 éves férfi megközelítőleg 8 méter magasságból lezuhant, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba szállították.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nyomozás folyik

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon ismeretlen tette ellen, foglalkozási körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt eljárás indult.

Már januárban is volt egy furcsa eset

Akkor egy dél-koreai munkás halt meg az építkezésen furcsa körülmények között. A kormány 50 milliárd forinttal támogatja az építkezést, Mészáros Lőrinc cége 2,6 milliárd forintot kapott a gyárat kiszolgáló vízközművek megépítésére.

Sorra épülnek az akkumulátorgyárak

Ez elektromos autók terjedésével óriási szükség lesz akkumulátorokra, írta meg korábban a budapestkornyeke.hu is. Magyarország ebben a világversenyben jó pozíciókat akar elérni, ennek érdekében egymás után épülnek az akkumulátorgyárak Budapesten és környékén. Göd, Sóskút, Tárnok kissé távolabb pedig Iváncsa, Komárom és Jászberény a célpont. Az itt élő emberek egy részének nagyon nem tetszik, ami az otthonaik közelében történik. Mivel senki sem hallgatja meg őket, dokumentumfilmben mondják el a kételyeiket, aggodalmaikat. A videót a cikkünk alján nézheted meg.

Akkumulátor-nagyhatalom

Az elektromos közlekedés hamarosan húzóágazat lesz. Magyarországnak készülnie kell arra, hogy az erőviszonyok világszerte átalakulnak, az államok versenyében pedig azok lesznek sikeresek, amelyek a felemelkedő iparágakban vezető szerephez jutnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezzel indokolta idén januárban, hogy a kormány a hagyományos autók mellett az elektromos járművekhez kapcsolódó termelést, például az akkumulátorgyártást is jelentős támogatásokkal ösztönzi. Ide kapcsolódik: Különleges gazdasági övezet jön létre a gödi Samsung gyárnál

A gyárak mellett élők szenvedik el a következményeket

Miközben Magyarország akkumulátor-nagyhatalommá válik a gyárak melletti lakosságnak nincs beleszólása semmibe, a következményeket viszont ők szenvedik el – hangzik el abban a dokumentumfilmben, amelyben a Göd-Ért Egyesület, az Élhetőbb Monostorért közösség tagjai és egy volt dolgozó beszél a problémáról. Ezt se hagyd ki: Méltánytalan, amit Göddel tesznek – állítja a polgármester, a Samsung-adó felét sem kapja meg a település

100 méterre a házaktól

„Ha a buszmegállókba csak a látványterveket rakták volna ki, akkor nem épül meg, mert senki nem akarná ezt” – mondja Monostori Kristóf a filmben. Alig 100 méterre vannak Gödön az első házak a világ egyik legnagyobb akkumulátor gyárától. „Amerikában a Tesla egy ilyen komplexumot a sivatag kellős közepén épít fel, nagyon messze a lakóterületektől.” – mondja a gödi Benedek István.

A lakók voltak itt előbb

„Mi voltunk itt előbb, mi alakítottuk ki a normális életünket és megérkezett ez a multi, akit ez egyáltalán nem érdekel” – tesz hozzá a szintén Gödön élő Kecskés Krisztina. Azt is elmesélte, hogy az ő utcájukat 1999-ben nyitották meg, a lakók főleg Budapestről kitelepülő kisgyerekes családok voltak, és akkor nyoma nem volt Samsungnak.

Profithajhászat

Ha nincs rászorítva a gyár arra, hogy őszintén, átláthatóan kommunikáljon és a lakosság érdekeit is figyelembe vegye, akkor miért tenné? Ez csak a profithajhászásról szól, semmi másról – hangzik el a filmben. Ide kapcsolódik: Veszélyes elektrolit-szivárgás a gödi Samsung-gyárban, a polgármester elől is elhallgatták az üzemzavart

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Market Építő Zrt.