Egy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, 26 éves kábítószer-kereskedő körül egyre jobban szorul a hurok. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egymás után deríti fel a hozzá köthető ügyeket és a vele kapcsolatban álló dílereket. Legutóbb egy szerb és egy olasz férfi kezén kattant a bilincs. Egyre nagyobb bajba került a királyi életet élő budapesti drogdíler.

Nem állt le

A luxuséletet élő 26 éves M. V. ellen évek óta eljárást folytatnak a hatóságok. Neve már 2017-ben felmerült egy külföldről hazánkba hozott drogszállítmánnyal kapcsolatban. Abban már vádat is emeltek ellene, bár ügyében ítélet még nem született. Azonban ezt követően sem állt le a kábítószer-terjesztéssel.

Nemzetközi alvilág

A rendőrök először 2021-ben kezdtek eljárást a budapesti fiatalember ellen. A nyomozók kiderítették, hogy nemzetközi alvilági kapcsolatainak köszönhetően külföldről behozott drogok értékesítéséből tartotta fenn magát. A gyanú szerint olasz és szerb kábítószerdílerekkel is kereskedett. Hazánkban két drogdeponáló helyet is fenntartott. Az egyik egy budapesti istállóban volt, míg a másik egy Bács-Kiskun megyei tanyán. A drogterjesztést azonban évekig nem sikerült rábizonyítani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Olasz szál

A felderítésben a fordulópontot az hozta meg, amikor 2022 szeptemberében külföldön elfogták az olasz társát, aki ellen a magyar rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki. A férfi a nyomozóknak bevallotta, hogy még 2019-ben a budapesti istállóban M .V.-nek 37 kg marihuánát adott át. Érdekesség, hogy a rendőrségnek épp M. V. adta át akkor a kábítószert azzal, hogy ahhoz semmi köze, csak az öltözőjében találta. A nyomozók ezt követően 2023 márciusában elfogták M. V. két magyar társát, egyiküket kábítószer birtoklásával, míg a másikat kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. A náluk tartott kutatásokkor marihuánát és kokaint foglaltak le a rendőrök.   

Ketamin és kokain

Egy hónappal később már M. V. kezén is kattant a bilincs, ahogy egy harmadik társáén is. A gyanú szerint ők egymás között ketaminnal üzleteltek. Egy elszámolási vita okán – ami 1,5 millió forintnak megfelelő ketaminról szólt – M.V. megverette a férfit, aki nem akart neki fizetni. Így a kábítószer-kereskedelem mellett a 26 éves férfinak önbíráskodás miatt is felelnie kell.

Leleplezte magát

A letartóztatásával kapcsolatos bírósági meghallgatásán saját magát leplezte le azzal, hogy egy olyan feljegyzést készített, ami arra utalt, hogy a budapesti istállóban több kilogramm kábítószer lapul. A nyomozók az istálló feletti padláson meg is találták a 7 kg marihuánát. 

Gyűjtik a bizonyítékokat

A gyanúsított jelenleg letartóztatásban van, miközben a nyomozók egyre több terhelő bizonyítékot derítenek fel, és egyre inkább szélesítik az ügyet. Legutóbb, június 4-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnszervezetek Elleni Osztálya M. V. szerb társát fogta el. A gyanú szerint 2022 tavaszán a férfi legalább 200 üveg ketamint adott el M. V.-nek a Bács-Kiskun vármegyei tanyán. 

Félmázsa marihuána

Az ügynek itt koránt sincs vége. Ugyan a nyomozók már eddig is közel 45 kg marihuánával és több száz üveg ketaminnal hozták összefüggésbe M. V.-t, de céljuk nem más, mint hogy a 26 éves budapesti férfi teljes kapcsolatrendszerét felderítsék, és a hozzá köthető valamennyi társát elfogják.     

Kiemelt kép: illusztráció