Parragh László szerint nem indokolt a magas alapkamat és gondolkodni kell az árstopok kivezetésén is. Az iparkamara elnöke úgy látja, hogy az idei év várhatóan könnyebb lesz, mint amilyen 2022 volt. Parraghnak már többször volt igaza, tavaly például a bejelentés előtt hónapokkal megjósolta a KATA-adózás szigorítását is.

Könnyebb évet vár

Több olyan kedvező folyamat indult el a gazdasági válság időszakában, amely lehetővé teszi, hogy ez az év már könnyebb legyen a cégek és vállalkozások számára, mint amilyen 2022 volt – ezt a prognózist vázolta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Parragh László. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alkalmazkodnak a cégek

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta, kedvező folyamat, hogy a kezdeti pánik után a cégek döntő része egyre inkább alkalmazkodik a magas energiaárakhoz, és olyan úton indult el, amely minden bizonnyal fenntarthatóvá teszi a működését.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Jön az árstopok vége

Az MKIK elnöke beszélt arról is, miszerint lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését, amely egy gazdaságpolitikai feladat. „Ehhez kezdenek összeállni a szükséges feltételek. Ilyen az infláció és a forint árfolyamának a kedvező alakulása, de ide sorolható a növekedés és a fogyasztás visszaesése is. Ez mind abba az irányba mutat, hogy újra kell gondolni az ársapkák fenntartását” – mondta.

Nem lesz visszaesés

Parragh László jelezte azt is, hogy nagy eséllyel elkerüli az ország a recessziós pályát, és fenntartható marad a gazdaság növekedése. „Azt nem érdemes még fejtegetni, hogy milyen ütemű bővülés érhető el, de a visszaesés minden bizonnyal elkerülhető lesz” – fogalmazott.

Parragh László

Forrás: Youtube/Atv

Szeretnék kivezetni

Az élelmiszerárstop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség – hangzott el az ATV híradójában. Az árstop okozta nyomás miatt december harmincadikán végleg bezárt az élelmiszerbolt az egyik 19. kerületi áruházban.

Nehéz lett a boltosoknak

Ahogy ebben a cikkben írtunk róla, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkár szerint az üzlet a magyar kereskedők egyik zászlóshajója volt. Az intézkedés alá eső termékeket 2021. október 15-ei árakon kell tartaniuk a boltoknak ami mostanra különösen nehézzé vált.

Ki kell vezetni a legrövidebb időn belül

„Nagyon komoly kezdeményező tárgyalásokat szeretnénk a kormánnyal e tekintetben, a döntéshozókkal elérni, mert nem tartható már április 30-ig sem ez a nyomás, ez a veszteség. Úgy gondoljuk, hogy miután nem ért célt maga az intézkedés, nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek tekintetében, kérjük a kormányt, hogy ezt a lehető legrövidebb időn belül vezesse ki” – fogalmazott a főtitkár.

Nagy igény van

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója azt mondta, a kereskedőknek nagy terhet jelent az ársapka, ugyanis a beszerzési és a fogyasztói ár közötti különbözetet nekik kell finanszírozniuk. Ráadásul a rögzített árú termékekre továbbra is nagy az igény.

Mind többen viszik a hatósági áras termékeket

„Ez a fajta termékigény növekmény folyamatosan emelkedik. Még az árstop bevezetésének az elején nem is volt olyan nagy mértékű ez a nyomás, de ahogy gyakorlatilag telnek-múlnak a hónapok, egyre nagyobb az igénytöbblet. Ahogy említettem ez teljesen érthető, hiszen ezeknek az árucikkeknek a fogyasztói ára rögzített elég régóta” – magyarázta.

A kisboltosoknak a legnehezebb

Fodor Attila úgy véli, főként a vidéken működő kis és családi vállalkozások vannak a legnehezebb helyzetben. A nagy üzletláncok ugyanis a több ezer termékükön szét tudják osztani az árstop okozta veszteséget, a kisboltoknak viszont nincs ilyen lehetőségük. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció