Aki közösségi közlekedéssel szeretne eljutni bárhová vasárnap, annak nincs könnyű dolga. A Volánbusz 2 napot sztrájkot hirdetett, az intenzív havazás miatt pedig váltógondokkal küzd a MÁV. Több helyen nem járnak a vonatok, az utasokat pótlóbuszokkal szállítják.

Váltóállítási gondok

Almásfüzitő térségében, Komárom és Tatabánya, valamint Budaörs és Szárliget között az intenzív havazás váltóállítási gondokat okoz. Emiatt Budapest-Kelenföld és Komárom vonalszakaszon között a közlekedő vonatok előreláthatólag 15-30, esetenként 45 perc késéssel közlekednek – írta vasárnap reggel a MÁV. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pótlóbuszok viszik az utasokat

A vasúttársaság közleménye szerint rövidebb útvonalon közlekedő S10-es vonatokra lehet számítani. Almásfüzitő és Neszmély között nem közlekedhetnek, ezért az esztergomi vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Forgalmi változások

A Győrből a Déli pályaudvarra közlekedő, Komáromból 7:01-kor továbbinduló S10-es vonat (4987) Komárom és Tatabánya között nem közlekedik, az utasokat pótlóbusz szállítja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

S10—es

A Déli pályaudvarról Győrbe 6:25-kor induló S10-es vonat (4912) csak Tatabánya állomásig közlekedik és visszaindul a Déli pályaudvarra S10-es (4987) vonatként. Komárom–Tatabánya állomások között vonatpótló autóbusszal kell utazni.

Kimaradt állomás

A Déli pályaudvarról Győrbe 7:25-kor elindult S10-es (4922) és a Győrből a Déli pályaudvarra 7:38-kor elindult S10-es (4927) vonat Almásfüzitő állomáson nem állnak meg. Almásfüzitő és Almásfüzitő felső között pótlóbusz közlekedik.

Pótlóbusszal lehet utazni

A győri S10-es vonatok Almásfüzitőnél nem állnak meg, hanem Almásfüzitő felsőnél. A két állomás között az utasokat pótlóbusz szállítja.

S74-es sem jár

Almásfüzitő és Neszmély között az intenzív havazás és váltóállítási gondok miatt nem közlekedhetnek az S74-es esztergomi vonatok. Az utasokat a teljes útvonalon pótlóbuszok szállítják.

Itt állnak meg a pótlóbuszok

A busz Dunaalmás, Várhegyalja, Piszke, Nyergesújfalu felső, Tát esetében a Volánbusz megállóhelyeken áll meg, Dorogon a vasútállomásnál áll meg, azonban Esztergom-Kertvárost nem érinti. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció