Nem indít és nem fogad vonatokat az egyik legforgalmasabb pályaudvar, a Keleti. A vonatközlekedés egy biztosítóberendezés hibája miatt állt le. A Keleti és Szolnok között közlekedő S60 személyvonatnak van egy külön Facebook-csoportja, azt írják az utasok, hogy Kőbánya felsőn biztosítóberendezési hiba van.

Átmeneti zavar 

Egy másik utas arról tájékoztatott, hogy Rákoshegyen állnak legalább fél órája, tájékoztatást nem kapnak.  Időközben a MÁV az Indexnek elismerte, hogy „kedden délelőtt egy ideig nem jártak a vonatok a Budapest – Keleti pályaudvar és Rákos között, mert Kőbánya-felsőn közüzemi áramszünet miatt nem működött a biztosítóberendezés”. A MÁV azt írta, hogy fél 10 körül újraindult a forgalom, ezért a délelőtt folyamán fokozatosan helyreáll a menetrend Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Viharkárok a MÁV-nál

Hétfő délután közölte a MÁV, A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt a MÁV-csoport Budapesti Terüli Igazgatósága vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét. A vasúttársaság azt kérte, aki teheti, kedden ne utazzon vonattal. Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint van olyan vasútvonal, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy újra helyreálljon a közlekedés a hétfői vihar után.

Folyik a mentés 

A miniszter a kedd reggel közzétett Facebook-videójában azt mondta, páratlanul nehéz éjszakán van túl a MÁV–Volán-csoport. Egész éjszaka zajlott a viharkár elhárítása. Elsősorban a fővonalak felszabadításán dolgoztak, nagyon sok vonalon fakidőlés és a villamoshálózatot tartó oszlopok kidőlése nehezíti az újraindulást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hetekre leáll a közlekedés 

„Nem ígérhetjük, hogy ma minden vonalon újraindul a közlekedés. A villamosított pályákon lehet, hogy napokra, és lesz, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy helyreálljon a közlekedés” – mondta Lázár, és példaként említette a balatonfüredi vonalat, ahol „óriási problémákkal és kihívásokkal” küzdenek.

Buszokkal pótolják a vonatközlekedést

A Volánnak köszönhetően több száz busz egészíti ki a vonathálózatot. „Tegnap 1500 vonatot és 800 ezer utast érintett ez a hatalmas vihar, amely átsöpört Magyarországon. Sajnos ma újabb viharok elé nézünk. Minden kollégát berendeltünk, minden létező szakértő a munkatársunk a pályán van. Nagyon sok kárt szenvedtünk, de a legfontosabb, hogy az emberi egészségben, emberi életben nem esett baj” – mondta Lázár János. 

Zavartalanul jár a HÉV 

A Mávinform kedd reggeli tájékoztatása szerint a hétfői vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, ugyanakkor az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd hajnalban. A HÉV-vonalakon megindult a menetrend szerinti közlekedés. 

Budapest környékén járnak a vonatok 

A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota-Újpest-Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház-Vác szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat, itt hosszabb eljutási időre lehet számítani. Hozzátették, hogy a szobi vonalon Göd és Vác között csak egy vágányon haladnak a vonatok, emiatt 15-30, esetenként 30-50 perccel nőtt a menetidő.

Itt vannak fennakadások 

Közölték azt is, hogy kedden reggel az észak-balatoni és a biharkeresztesi, a helyreállítás függvényében a veresegyházi és az esztergomi vonalon lehet a megszokottól eltérő közlekedésre számítani.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Keleti pályaudvar