A folyamatos oltásoknak köszönhetően szombaton beadták az ötmilliomodik vakcinát, ami a korlátozások újabb enyhítéséhez vezetett. A lazításokkal még több program vált elérhetővé a beoltottak számára, de a szolgáltatások igénybevételéhez szükség van a védettségi igazolványra vagy az ezzel egyenértékű védettségi applikációra, habár utóbbit nem mindenhol fogadják el.

Telefonnal is igazolható a védettség

Mint arról a BudaPestkörnyéke.hu híroldal is beszámolt, most már hivatalosan is helyettesíti a védettségi applikáció a védettségi igazolványt. A mobilalkalmazás a kártya helyett is használható. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt mondja a rendelet

A rendelet szerint: „A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha az érintett a koronavírus elleni védettségét a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti védőoltást igazoló applikációval igazolja”.

Igazolni kell magunkat

A rendeletben arról is írnak, hogy a védettség igazolásakor az érintettől elkérhetik a személyijét, hogy igazolja magát. Ugyanakkor fontos, hogy a személyzet nem rögzítheti a kártyán lévő adatokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elfogadják az applikációt

A szombattól életbe lépő szabály szerint az oltottak a védettségi applikációval is igazolhatják, hogy megkapták már az oltásukat. Az alkalmazás egyenértékű a kártyával, és azok is használhatják, akik már megkapták az első oltásukat, de nem érkezett még meg a védettségi kártyájuk.

Nem működik a gyakorlatban

Hiába fogadták el a jogszabályt, vagyis azt, hogy az applikáció helyettesíti a védettségi igazolványt, ez még a gyakorlatban nem tökéletesen működik. A Telex cikke szerint ugyanis egy olvasójuk arról számolt be, hogy az Országgyűlési Múzeum sem fogadta el a mobilos applikációt. 

Szűkszavúan reagáltak

„A plasztikkártya felmutatása szükséges a múzeum kiállítóteremben való belépéshez” – válaszolta a múzeum az egyik olvasó kérdésére.

Jött a frissítés

Az intézmény honlapján azonban ma délelőtt már újabb információk jelentek meg. „Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy az Országgyűlési Múzeum tárlatai védettségi igazolvánnyal, illetve a védettséget igazoló applikációval rendelkező személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak számára látogathatók. Az Országházban, a Látogatóközpontban és az Országgyűlési Múzeum kiállítótereiben az orrot és szájat eltakaró maszk viselése továbbra is kötelező.”

Más múzeumoknál is hasonló volt a helyzet

Mint kiderült, hasonló volt a helyzet más múzeumok esetében is. Több olyan múzeum is akadt, amelyik nem fogadta el az appot a belépéskor, köztük az Országgyűlési Múzeum sem.

Minisztériumra vártak

Ugyanez volt a helyzet a Magyar Természettudományi Múzeumnál is, de annak már a honlapján is egyértelművé tették, hogy az applikációt nem fogadják el belépéskor. A lap szerint a Természettudományi Múzeum a minisztérium visszajelzésére várt, de most már elfogadják az alkalmazást is. Ezt követően a honlapjukat is frissítették. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Koronavírus elleni védőoltás – Forrás: MTI/Rosta Tibor