Megdöbbentő eredményeket hozott a Greenpeace vizsgálata: eszerint rákkeltő és mérgező anyagok jutnak a Duna vízébe Óbudán. A környezetvédelmi szervezet szerint a szennyező anyagok a már nem működő Óbudai Gázgyár melletti parton kiszivárgó bűzös, olajos folyadékból kerülnek bele a folyóba.

Nem történt semmi

A Greenpeace vizsgálatai már 2018-ban megállapították, hogy nagy a baj, az illetékes hatóságok azonban azóta sem tettek semmit a probléma megoldásának érdekében. A szervezet emiatt az idén ősszel újra felmérte a helyzetet. Az eredmények szerint a rákkeltő benzol több mint 19-szeresen, a szintén rákkeltő arzén 5-szörösen, egyes egészségkárosító polciklusos aromás szénhidrogének, illetve naftalinok pedig több száz-, illetve több ezerszeresen lépték túl a határértéket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hiába kötelezték őket

A tényekhez hozzá tartozik, hogy csaknem három évtizede kötelezték a Gázgyár jogutódjait a mérgek eltávolítására, az állami tulajdonban lévő cég, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. mégsem hajtotta végre a kötelezettségét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szorító határidők

A kármentesítés eredeti határideje 2022. december 31., illetve egyes részfeladatokra 2024. április 30. lett volna, amelyet a hatóságok többször is módosítottak, végül a kármentesítés elvégzésére és a záródokumentáció benyújtására 2024. december 31-et, az egyes részterületek kármentesítésére és a felszín alatti vizeket érintő határidőre pedig 2026. április 30-at határoztak meg, derült ki az anyagból.

Elásott mérgek

Az Óbudai Gázgyár több mint hét évtizedes működése alatt a gáz tisztításának melléktermékeként közel 200 ezer tonnányi talajt szennyeztek el cianiddal, arzénnal és egyéb, fokozottan veszélyes vegyületekkel szennyezett gázmasszával, amit a területen ástak el.

Durva vegyszerszag

A lerakott veszélyes hulladék évtizedek óta szennyezi a talajvizet és a talajt, ezenfelül alacsony vízállás esetén a Dunába ömlik. Az egész partot belengő mérgező vegyszerszag, különösen kisvíz idején évtizedek óta jellemzi a területet.

Veszélyben az ivóvízbázisok

A helyzet olyan súlyos, hogy a gázmassza már a Budapest számára létfontosságú ivóvízbázisokat is veszélyezteti. Erről hiába van tudomása a hatóságoknak évtizedek óta, érdemben mégsem léptek fel a terület megtisztításáért, írja a 24.hu.

Mindenkit tájékoztattak

„A súlyos szennyezést bizonyító vizsgálati eredményekről értesítjük a környezetvédelmi és vízügyi hatóságokat és az illetékes minisztériumokat, továbbá kérjük ezen szervek mielőbbi intézkedését a szennyezés megszüntetése érdekében. Tájékoztattuk a Fővárosi Vízműveket, valamint a kerületi önkormányzatot is a vízpart és a vízbázis szennyeződéséről” – fogalmazott Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

Problémák Budakalászon is

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról néhány hónapja, hogy a három éve a város által megrendelt néhány talaj és talajvíz minta drasztikus szennyezést mutatott a Budakalász központjában álló egykori gyárterületen. A hatóságoknak továbbított laboreredmények nyomán környezetvédelmi eljárások indultak. Ennek következménye, hogy a tudott, de évtizedek óta halogatott teljes körű környezeti felmérés és a kármentesítés végre elindul. 

Megkapták a zöld jelzést

Az Energiaügyi Minisztérium megbízást adott az egykori Lenfonó és Szövőgyár teljes területére vonatkozó környezetszennyezés tényfeltárásának elvégzésére és az azzal kapcsolatos zárójelentés elkészítésére. Ugyan 1996-ban – a gyár felszámolása után – a terület a város tulajdonába került, de a „szennyező fizet” uniós irányelv kimondja: a környezeti kárt okozó a felelős az okozott kárért, és neki kell viselnie a feltárással és kármentesítéssel kapcsolatos költségeket.

Az állam feladata

Mivel a Budaflax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat állami irányítás mellett működött, az évtizedek óta halogatott teljes körű környezeti felmérés és a kármentesítés az állam feladata. A gyárterület egyben vízbázisvédelmi terület is, a környezeti károk mielőbbi felszámolása kiemelt közérdek. A tényfeltárás célja a gyárterület teljes feltérképezése, a talajban, illetve a talajvízben található szennyeződések feltárása, a szennyezett talaj és talajvíztest lehatárolása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a környezetszennyezés helyszíne. Fotó: Greenpeace