Már most rengeteg szúnyog van Budapesten és környékén, pedig csak két hét múlva jön a csúcs. Az írtást ugyan a katasztrófavédelem végzi, de az önkormányzatoknak is nagy szerepe van abban, hogy ne egyenek meg bennünket a vérszívók.
A 2013-as helyzet óta a katasztrófavédelem irányítja a szúnyogok elleni központi védekezést. Emellett minden önkormányzatnak adott a lehetőség szúnyogirtást végezni, a saját költségvetésének terhére. Ez Budapestre is igaz, ugyanis egy Rovér Kft. nevű céggel kötöttek szerződést a 2018-2022 közötti időszakra.
A katasztrófavédelem múlt héti közleményében azt írta, hogy az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt megnövekedett a csípőszúnyoglárva-tenyészőhelyek száma. A legtöbb vérszívő a felgyűlt vízterek, pocsolyák mellett tenyészik, illetve a folyóparti területeken.
Az Indexnek nyilatkozó Zöldi Viktor biológus szerint a szúnyogpopuláció fővárosi elszaporodását nemcsak a csapadékos időjárás magyarázza. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szúnyogirtási tevékenysége a szervezet honlapján megtalálható adatokkal ellenőrizhető, hogy mikor, hol és milyen típusú irtást terveznek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A biológus szerint ezekből az adatokból úgy tűnik, a szúnyogszezon kezdetén biológiai irtás nem nagyon történt a fővárosban, de a folyamat elmaradásának okát nem tudni. A szúnyoglárva-gyérítés hiányának azonban hatalmas hatása van, hiszen egy idő után, már jelentős szaporulat ellen kell hogy védekezzen a lakosság.
Tüttő Kata főpolgármester-helyettes arról beszélt az Indexnek, hogy a helyi önkormányzatok fontos szereplői a szúnyogok elleni védekezésben és a lakosság bevonásában is. A lakosság ugyanis sokat tehet a saját környezetében való védekezésben, a vizes felületek felszámolásával, ezt a katasztrófa védelem is hangúlyozta.
„A szakemberek szerint most vagyunk az elején, s két hét múlva várható egy szúnyogcsúcs Budapesten” – mondta a főpolgármester-helyettes.
Tüttő Kata arról is beszélt, hogy folyamatosan zajlanak az irtások a város területein, ők látták a fővárossal szerződést kötő cég munkatervét. Mindemellett fontos kérdés, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a jelenlegi eszközrendszert, de erre majd még ki kell dolgozni különböző terveket.
Alapvetően elmondható, hogy az időjárás kiszámíthatalansága, illetve az elzárt magánterületek miatt egy várost soha nem lehet teljesen szúnyogmentessé tenni.
Kiemelt kép: szúnyogírtás