Meghalt Vekerdy Tamás ismert klinikai gyermek-szakpszichológus, nevelésügyi közíró. A hírt a családja közölte, a  pszichológus 84 éves volt.

Az ország egyik kedvenc gyermek-szakpszichológusának őszinte, gyakran nyersnek tűnő mondanivalójára nem túlzás azt állítani, hogy milliók figyelték. A kisgyerekkor és a kamaszkor pszichológiai kérdéseivel foglalkozott, és ő volt az, aki igazán kiismerte, mire van szüksége a gyermeki léleknek. Hasznos gyermeknevelési tanácsai szülők százezreinek segítettek a nehéz pillanatokban.

Fáradhatatlanul járta az országot, és hirdette, hogyan lehetnének boldogabbak, sikeresebbek a gyermekek. Emellett a gyermekközpontú iskola megteremtésének elkötelezett harcosa volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vekerdy Tamásnak számos publikációja, könyve, cikke jelent meg a témában, legismertebb művei közé tartoznak a következők: A szülő kérdez, a pszichológus válaszol; Másféle iskolák (Talán a Waldorf?); Kicsikről nagyoknak 1-2; Kérdezz! Felelek… Gyerekekről felnőtteknek 1-2; Az iskola betegít?; Fiatal szülők könyve (Beszélgessünk kisgyerekekről); Az óvoda és az első iskolai évek a pszichológus szemével; A Waldorf-iskola első három évének programjáról, kitekintéssel a 12. év végéig.

Az ismert pszichológus kamaszkorában gyermekorvosnak készült, később mégis verseket írt, és költő akart lenni. Végül a kettőt ötvözte, gyermekpszichológus és író lett belőle.

– Volt egy fantasztikus gyerekorvosunk, Steiner Bélának hívták, és olyan akartam lenni, mint ő. Számomra varázsló volt, aki azonnal meggyógyított, amint mellém ült, és megfogta a kezem. Hiába volt magas lázam, rögtön jobban lettem. Mindig úgy gondoltam, én is varázsló akarok lenni… Vagyis először gyerekorvos akartam lenni – mondta 2018 októberében a Nők Lapja Cafénak adott interjújában.

A sztárpszichológus később verseket írt, és költő szeretett volna lenni.

„Kamaszkoromban költő akartam lenni, az anyám azonban közölte velem 14 éves koromban, hogy az igazi tehetség ilyenkorra már kitör, rajtam pedig nem látszik. Kitörölhetetlen emlék. Mit csinált ezzel szemben apám? Darabonként megdicsérte a verseimet? Szó sincs róla. Vett nekem egy stilisztikát, és beleírta kézzel: „Tamáskám, én azt kívánom neked, hogy ne legyél költő, mert az egy nagyon nehéz életsors. De, ha mégis verseket szeretnél írni, akkor forgasd ezt haszonnal” – mondta egy interjújában Vekerdy Tamás, aki 84 évesen halt meg szerda hajnalban.

Kiemelt kép: gyulaihirlap.hu