Nagyon is úgy tűnik, hogy még nem ért véget a hétvégi oltás körüli kálvária, ugyanis többen – a lemondó sms ellenére – elmentek a kijelölt oltópontokra, ahol fennakadások nélkül megkapták a vakcinájukat. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a hétvégi tömeges oltást törölték, azonban többen is ellátogattak az oltópontra, ahol mégis beoltották őket.

Tömeges oltást ígértek

A mostani hétvégére mintegy 74 ezer embert terveztek beoltani, azonban páciensek tízezrei kaptak lemondó sms-eket azzal kapcsolatban, hogy a tervezett hétvégi oltásukat törölték. Szombat reggel mégis beadták egy budapesti férfinak az Astra Zenecát – írja a HVG.

Technikai hibák

Most hétvégén 74 ezer embert szerettek volna beoltani, azonban az akció technikai hibák miatt elmaradt. A behívó sms-ek csütörtökön mentek ki, azonban olyan emberek is megkapták az üzenetet, akiket már beoltottak vagy egészen máshol laknak. Emiatt a baki miatt lefújták a hétvégi oltást, de voltak olyan, akik mégis megkapták a vakcinát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megpróbálta

Volt olyan, aki ugyan megkapta a lemondó sms-t, mégis szerencsét próbált, és elment az oltópontra, hátha mégis megkapja az oltást. Az illető a pontos helyszínt csak azért nem árulta el, mert nem akarja az ott dolgozókat kellemetlen helyzetbe hozni, de elárulta, hogy egy fővárosi oltópontról volt szó.

Ezt mondta

„Kicsit féltem tőle, hogy lepattintanak majd, de semmi, a bejáratnál csak annyi történt, hogy a portás megkérdezte, az első vagy második oltásomra jöttem-e, amikor mondtam, hogy az elsőre, akkor jobbra küldött. Ott már állt egy kisebb sor, majd katonák fogadtak, az ügyintéző pedig elkérte a papírjaimat, ekkor derült ki, hogy nem vagyok rajta a listán. Amikor azonban felmutattam a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adataimat, elkérték az igazolványaimat és felírtak” – mondta a férfi.

Megkapta az oltást

A páciens elmondta, hogy ezt követően az orvos megvizsgálta, majd minden probléma nélkül beadta neki az oltást, sőt még megkapta az időpontot a második oltásra is.

Astra Zenecával oltanak

A férfi elmesélte azt is, hogy a budapesti oltóponton Astra Zenecával oltják az embereket, akik főleg fiatalabbak, a harmincas-negyvenes korosztályhoz tartozók voltak.

Ez most a protokoll

A híroldal szerint a Dél-Pesti Centrumkórház azt mondta, aki megkapta az sms-t, azt beoltják, aki viszont nem kapott értesítést, azt nyilvánvalóan nem.

Nem ő volt az egyetlen

A Telex egy háromgyerekes budapesti férfiról írt, aki hasonló történetet mesélt el, ugyanis ő is megkapta a lemondó sms-t, mégis elment az oltópontra, és megkapta a vakcinát. Ő májusban fogja megkapni a második adagot.

Ezt írta Baranyi Krisztina

Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester egy levélről számolt be a Facebook-oldalán, amelyben az áll, hogy a Goki oltóponton is oltanak, és aki rajta van a listán, azt beoltják. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mutatjuk a bejegyzést

Kiemelt kép: Oltás – Forrás: MTI/Rosta Tibor