A BudapestKörnyéke is beszámolt arról a három évvel ezelőtti tragédiáról, amelynek során életét vesztette Mátyás Balázs törzsőrmester. Néhány héttel ezelőtt a szülei és a kollégái egy róla szóló emlékfilmben, könnyek között meséltek a fiatal rendőrről. Most a rendőr halálának ügyében elsőfokú, nem jogerős ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék.

3 éve történt a tragédia

Mint megírtuk februárban lesz 3 éve, hogy egy tragikus közúti balesetben, szolgálat közben életét vesztette a mindössze 22 éves Mátyás Balázs Péter posztumusz törzsőrmester.

Újpesten történt a baleset

2018-ban két rendőrautó a Fóti út és a Leiningen Károly utca sarkán karambolozott. Az elsődlegesen információk szerint azt állapították meg a helyszínen, hogy a 15. kerületi járőröknek zöld lámpája volt, 4.  kerületi kollégáiknak viszont piros ám utóbbi jármű vezetője mégis kihajtott, így ütközhettek össze.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Egy őrmester halt meg

A sofőr végtagtörést szenvedett, társa a helyszínen életét vesztette. Mátyás Balázs Tamás kizuhant a kocsiból, ő a 4. kerületi kapitányság járőreként dolgozott, életét a bekapcsolt biztonsági öv sem mentette volna meg A másik rendőrautó utasai is megsérültek a karambolban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

70-nel ment a kereszteződésbe

A rendőr egy kereszteződéshez érve egyenesen akart továbbhaladni, és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint tíz másodperce tilosat jelzett, a mintegy 70 kilométeres óránkénti sebességről némileg lassítva behajtott a kereszteződésbe.

Nekiütközött egy másik rendőrautó

Ott a vádlottnak jobbról több mint 90 kilométeres óránkénti sebességgel nekiütközött egy Skoda Octavia típusú rendőrautó, amely ugyancsak megkülönböztető fényjelzést használt. Neki azonban a lámpa zöldet mutatott.

Ugyanarra a helyszínre hajtott

A balesetben érintett két szolgálati kocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek  A baleset következtében egy az Opel Astrában utazó huszonkét éves rendőr őrmester életét vesztette, a vétlen autót vezető rendőr könnyebben sérült, míg utasa és a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A tragikus éjszaka

Az édesapa szerint Balázsnak a tragédia éjszakáján nem is kellett volna dolgoznia. Csak annyit tudott, hogy bajtásainak kell segíteni. A fiatal rendőr annyit kérdezett a főnökétől, hogy menjünk mi is? Az ügyeletes pedig azt válaszolta: „Bazsi, menjetek ti is”

A vádemelés

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, amiért a törvény szerint 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség másfél év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést indítványozott.

A vádlott beismerte bűnösségét

Pénteken a törvényszék előkészítő ülést tartott, amelyen a vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság csak a büntetéskiszabás körében folytatott le bizonyítást, majd ítéletet hozott.

Az első fokú ítélet

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, megbánását, különös figyelemmel arra, hogy az elhunyt sértett hozzátartozóitól bocsánatot kért, ők pedig azt elfogadták. Így a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa első fokon másfél év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – szabadságvesztésre, valamint 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a rendőr törzsőrmestert halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

Nem jogerős

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, miután a védő enyhítésért fellebbezett, a vádlott pedig három nap gondolkodási időt kért.

Az újpesti rendőrtragédiáról készült filmet itt tudod megnézni

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: MTI