Nem lesz gátépítés, maradnak a fák, az ártéri erdő és a természetes partszakasz. Nem épülnek múzeumok, kajak-kenu központ és utak. A Hajógyári sziget megmarad olyannak, amilyen. Karácsony Gergely győzelemről beszél.

A csütörtöki kormányinfón jelentett be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, hogy a kormány teljesen letett a Hajógyári-szigeten tervezett árvízvédelmi gátépítésről és a szigetre tervezett más fejlesztésekről, gyakorlatilag hozzá sem nyúlnak a helyszínhez.

Így gátakat sem építenek, vagyis nem kell kivágni az egyedi ártéri erdősáv jelentős részét és nem szűnik meg a fővárosban ritkaságnak számító természetes partszakasz sem. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A beruházás arról szólt, hogy a szigetet, aminek a déli, Árpád hídhoz közel eső csücske, ahol az egykori hajógyár épületei – a Vizoviczki-birodalom valaha volt diszkói – illetve az ókori római helytartói palota romjai is találhatók, állami tulajdonban van, míg a nagyobbik, északi, parkos-játszóteres terület a fővárosé és a 3. kerületé – írja a 444.hu.

Az állam egy tavalyi határozata nyomán azt tervezte, hogy a kezében lévő részen a hajógyári épületeket közösségi térré alakítja, a helytartói palotai romjait feltárja és ott szabadtéri múzeumot alakít ki, a Duna főágának partján pedig vadonatúj nemzeti kajak-kenu központot épít, amit Kovács Katalinról nevez el. 

A terv része volt, hogy a szigetet – ami teljes egészében hullámtér, amit a legnagyobb árvizek képesek csak elárasztani – árvízvédelemmel látják el. A projekttel szembeni tiltakozást, amire Gulyás is utalt, az váltotta ki, hogy több verzió közül a projektnek egy olyan változatát kezdték részletesen kidolgozni, ami nemcsak a megvédendő épületekkel teli déli csücsköt, hanem a teljes szigetet gáttal vette volna körül.

Így azt az északi részt is, ahol elvileg nincs semmi megvédendő, hiszen nem lakik ott senki és épített intézmények sincsenek. A teljes sziget körbegátazása ellen azért szólaltak fel többen, mert az építkezés miatt ki kellett volna vágni a sziget egyedi értékét adó partmenti erdő komoly részét, de ahol nem, a természetes partot ott is kőszórássá alakítottál volna át. 

A tiltakozóknak alapvetően nem a kajak-kenu központtal vagy a szervezett szabadtéri múzeummal volt bajuk, hanem a parkot feleslegesen megvédő, környezetpusztító gátrésszel.

Győzelemről beszél a főpolgármester

Karácsony Gergely csütörtökön így reagált a kormánydöntésre a közösségi oldalán: „Igenis van értelme kiállni amellett, amiben hiszünk. Egy különleges ártéri erdő menekül meg az Óbudai szigeten, azáltal, hogy a tiltakozások hatására a kormány elállt attól, hogy értelmetlen pusztításba kezdjen Budapest egyik legnagyobb zöldterületén.” – írja.

A párbeszédes Szabó Tímea Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője sem támogatta a projektet, ő így fogalmazott a közösségi oldalán: „Győzelem!! Megvédtük az óbudai Hajógyári-szigetet Orbán Viktor milliárdos befektetőitől!

A Római-part megvédése után újabb helyszínen akadályoztuk meg a környezetpusztítást és a zöldfelületek lebetonozását, amely csakis Orbán Viktor luxusterepjárós haverjainak kedvezett volna. Tiltakozásunk eredményeként a Hajógyári-sziget továbbra is marad a családok, futók, biciklizők, kutyások és minden zöldre vágyó ember pihenőhelye.

A Hajógyári ügye nem csupán 1000 fa kivágásáról és a sziget bebetonozásáról szól, hanem arról is, hogy nem engedjük tovább az Orbán-kormány eszement pusztítását csak azért, hogy a milliárdos haverok tovább gazdagodjanak. Az elmúlt évek eredményei megmutatták, hogy ha összefogunk, igenis megállíthatjuk Orbánék ámokfutását.” – írja Szabó Tímea

Kiemelt kép: Hajógyári sziget – Forrás: Facebook/Karácsony Gergely