Izgalmas programokkal várja utasait, családokat és az egykori úttörő- és gyermekvasutasokat kedden a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Széchenyi-hegyi gyermekvasút
Járműbemutatók, kézműves foglalkozások
A MÁV közleményében az áll, hogy a járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készülnek, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is, de lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős MÁVAG Tr5-ös nosztalgiabuszt is. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiállításon is meg lehet nézni az elmúlt 75 év történelmét
A Széchenyihegy állomás üzemi épületében, az egykori motorszínben a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik kiállítás, és a nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, ahol ünnepi emlékbélyegzés is lesz.
Kedden 40-50 percenként közlekednek
A vasúttársaság tájékoztatása szerint kedden az évfordulós ünnep miatt sűrűbben, 40-50 percenként közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Széchenyihegy és Virágvölgy között. Napközben nosztalgiavonatok indulnak, de akár vezetett séta keretében is legyalogolható a 3 kilométeres vonalrész.
1948-ban indult útjára
Felidézték a közleményben, hogy a budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás.
16 ezer úttörő szolgálta a vasútat
A vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben. Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon, ahogy arról korábban a budapestkornyeke.hu is írt.
2015-ben a Guiness-rekordok közé is bekerült
A Gyermekvasút Hűvösvölgyet köti össze a Széchenyi heggyel, érintve több remek kirándulóhelyet. A vasút 2015-ben bekerült a Guinness-rekordok közé, mint „a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.”
Hegyek között kanyarogva

Ötven perc az út, és csodás kiránduló helyek vannak a közelben
A kisvasút 12 km hosszan kanyarog az erdőben, amit 50 perc alatt tesz meg. A kisvonat áthalad egy rövid alagúton, érinti Jánoshegy megállót, ahonnan felgyalogolhatunk az Erzsébet kilátóhoz, vagy a Libegőhöz.
Mindenki kedvence

Vasútmúzeum
A hűvösvölgyi végállomáson kis múzeum mutatja be a kisvasút történetét, ahol kedves kis vonatos emléktárgyakat is vásárolhatunk.
A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt fotó: MTI