Egyre gyakrabban szembesülhetünk azzal a ténnyel, hogy a társadalom és világunk fejlődése maga után vonta testünk eltunyulását és ezáltal különböző fájdalmait. Az ülőmunka, a folyamatos telefonozgatás helytelen testtartásba kényszerít minket, nem beszélve arról, hogy általánosan kijelenthetjük, hogy az életmódunk kifejezetten mozgásszegény. Ennek és annak a másik ténynek köszönhetően, hogy szinte már népbetegségnek számít az elhízás, számos kellemetlen testi panasszal kell megküzdenünk. Legyen szó a hátunk, a nyakunk vagy végtagjaink egészségéről, sajnálatos módon egyre több olyan mozgásszervi betegség nehezíti az életünket, amelyet nem csak az életkor előrehaladta okoz.

Mi az a manuálterápia?

Kevés figyelmet szentelünk a megelőzésnek, inkább hagyjuk magunkat sodorni az árral. Ez általában azt jelenti, hogy a fájdalmak fellépésekor kétségbeesetten próbálunk megoldást találni azok enyhítésére, a kellemetlenségek elkerülésére. Hazánkban ilyenkor többek között rendelkezésre áll a manuálterápia Budapest kiemelkedő mozgásklinikáján is. Ebben a kezelési módban először egy pontos diagnózist állítanak fel, majd egy személyre szabott kezelési tervet állítanak össze. Különböző típusai vannak és sikeresen gyógyítható vele a nyaki és vállfájdalom, a hátfájdalom és egyéb ízületi és izomproblémák csoportja.

Gyógytorna vagy manuálterápia?

Ugyan több olyan mozgásszervi probléma is létezik, amelynek esetében mind a gyógytorna mind a manuálterápia hasznosan bevethető, fontos kihangsúlyozni, hogy két merőben különböző kezelési módszerről van szó. Míg a gyógytorna aktív közreműködést vár el a pácienstől, azaz akár egyfajta edzésként is felfogható, a manuálterápia esetében a beteg passzívan vesz részt rajta, mivel a manuálterapeuta külső fizikai behatással próbálja meg megfelelő helyzetbe hozni a testet és annak szerkezetét. Manapság szintén bevett szokás ilyen tünetek jelentkezésekor csontkovácshoz fordulni, ám néha jobb az a döntés, hogy egy magasan képzett, végzettséggel rendelkező manuálterapeuta kezeibe adjuk magunkat. Ezzel akár későbbi vagy további sérülést is megakadályozhatunk.

A kezelés menete

A diagnózist az alapján állítják fel, hogy egy személyes beszélgetés során milyen panaszokat tár fel a beteg. Ezen kívül lehet, hogy az okok még pontosabb feltérképezéséhez szükséges egy röntgenvizsgálat is. Az ezután összeállított kezelési terv minden tekintetben és esetben személyre szabott. Az szintén előfordulhat, hogy az adott helyzetben a gyógytorna és a manuálterápia kombinációja lesz a megoldás. Ami nagy előny, hogy már az első alkalom után megkönnyebbül a páciens, mivel jelentős mértékben sikerülhet csökkenteni a fájdalmakat, mindezt gyógyszeres kezelés nélkül. Az egyik hátránya azonban, hogy sajnos a mozgásszervi problémák kisebb csoportjára alkalmazható. Amennyiben már hosszabb ideje küzdünk különböző bántalmakkal, mindenképpen az a helyes út, ha segítséget kérünk. A magasan képzett szakemberek tudják, hogyan támogassanak minket a gyógyulás irányába.

A jogdíjmentes kép forrása freepik.com

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.