Megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy 531 millió forintért megkezdődhet a 8,5 milliárd forintba kerülő Dunakeszi Művészetek háza tervezése. Ezzel lényegében egy új színház épül fel Dunakeszin. Közben bejelentették, hogy eladják a Színház, – és Filmművészeti Egyetem belvárosi épületeit és megszűntetik az Ódry Színpadot is.

Épül-szépül Dunakeszi

Nagyon jól járt Dunakeszi, mert egy vadiúj színház épül a 45 ezer fős fideszes vezetésű városban. A minap jelent meg az uniós közlönyben, hogy  a Dunakeszi Kulturális Központ, azaz a Művészetek Háza tervezése nettó 531 millió forintba kerül és az Incorso Építész és Építő Műhely Kft. végezheti el.

Saját színháza lesz a városnak

A Művészetek Háza egyrészt egy alapfokú művészeti iskola, amelyben lesz egy 750 férőhelyes színház- és koncertterem, valamint kisebb kamaratermek is. Lényegében Dunakeszinek saját színháza lehet majd. Az előzetes tervek szerint az intézmény felépítése nettó 6,72 milliárdba kerül, ez bruttó 8,53 milliárd forintot jelent.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Különleges épület lesz iskolával

Ami az iskolai részt illeti, 25 szaktantermet tervezhetnek, amelyben lesz egy kiállítóteremként is működő aula. A színházhoz kiszolgáló létesítmények is épülnek, mint büfé és pénztár. A korábbi elképzelések szerint az Iskola utcában épülhet meg a Művészetek Háza – írja a Dunakeszipost.hu.

Ezt is Dunakesziről írtuk:

Eladják a színművészetisek fellegvárát

Közben szintén friss hír, hogy eladják a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) jelenlegi épületeit. Megszűnik az Ódry Színpad, helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye – értesült az atv.hu. A portál információi szerint a kollégisták már nem a Vas utcába térnek vissza.

A DunaTV régi épületébe költözik az egyetem

Egy karácsony előtti kormányhatározat arról rendelkezik, hogy az új campus elkészülésééig a Duna TV egykori épületében kap helyet az SZFE. Vagyis a pesti belvárosból Budára, a Déli Pályaudvar közelébe mennek.

SZFE-balhé

Az egyetem működését hónapok óta bénítja az az ellentét, amely az oktatási intézményre érdemi párbeszéd nélkül kényszerített, Vidnyánszky Attila vezette kuratórium, illetve a diákok és a tanárok között feszül.

Az SZFE Vas utcai főhadiszállása szeptemberben

Fotó: BPK

Ezek is érdekelhetnek:

Kiemelt kép: Dunakeszi Művészetek Háza látványterve – Forrás: Dunakeszipost.hu