Farkasházy Tivadar mindennapjai jó ideje felesége, Mimi ápolásáról szólnak. A 78 éves humorista őszintén mesélt róla, hogy neje sajnos komoly betegséggel küzd. Évekkel ezelőtt ezért Budapestről, a Balatonfüredi Szívkórház közelébe költöztek. 

Éjjel-nappal ápolja feleségét 

 „Úgy hozta a sors, hogy most a nap 24 órájában rám szorul. Mimi nincs jól, viszont gyönyörű napokat töltünk együtt. Soha nem voltam ennyit a feleségemmel, és most jóváteszek valamit azokból a bűnökből, amiket a családommal, főleg a gyerekeimmel szemben elkövettem, hogy helyettük ifjú humoristákkal foglalkoztam” – mondta Farkasházy Tivadar a Klubrádióban. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Sokat nevetnek 

“Viszont sokkal többet nevet, sokkal többet mosolyog, apró, finom poénokat észrevesz, aminek nagyon örülök, csak hát a szomorúság több mint az öröm.” A humorista nem kívánta elárulni, hogy Mimi egészen pontosan milyen betegséggel küzd. „Fogalmazzunk úgy, hogy helyhez van kötve, és az állandó segítségemre szorul.”

Nincs ápolójuk

Farkasházy az interjúban arról is beszélt, hogy nem fogadott állandó segítséget felesége mellé, a feladatok java részét egymaga végzi. „Ez egy afféle penitencia. Most behozom azt a sok mulasztásomat, amit az évek során elkövettem. Én vezetem a háztartást. (…) Nem azt mondom, hogy örömmel végzem a feladatokat, de valami kárpótlást kapok a társaságától.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Balatonfüredre költöztek 

A házaspár egykor Budapesten élt, ám több éve már Balatonfüreden élnek egy garzonban. Miminek ugyanis az a kedvenc városa. „Sok baj volt a szívével, a cukrával, évente járt ide a szanatóriumba, itt érzi otthon magát” – árulta el Farkasházy Tivadar. – “Beszűkült számára a tér, és itt tudom két kisszobában őt ellátni, sokkal jobban”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Farkasházy Mimi és Farkasházy Tivadar – Forrás: RTL