Csupán véletlenül derült ki áprilisban, hogy országos antitestvizsgálat indult Magyarországon, hogy mérjék a vakcinák által kiváltott immunválaszt. Most Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter beszélt erről a Facebook-oldalán, egy vidósorozatban.

Vizsgálják a vakcinákat

Kásler Miklós Emmi-miniszter az Életközelben című videósorozatban mondta el, hogy országos antitestvizsgálat indult az oltóanyagok által kiváltott immunválasz mérésére – írja a Telex.

Minden vakcinát vizsgálnak

Arra nem tért ki a miniszter, hogy pontosan milyen metodológiával dolgoznak, de annyit elárult, hogy „minden forgalomban lévő vakcinát megvizsgálunk abból a szempontból, hogy az általa létrehozott immunitás két komponense az ellenanyagok, illetve a sejtek védekezőképességét hogy alakítja, milyen időtartamra vonatkozik a védettség”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több intézmény is csatlakozott

A vakcinák vizsgálatában részt vesz a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Infektológiai Intézet, az Országos Korányi Intézet és a Pécsi Egyetem is.

Segíthet a döntésekben

„Május végére már olyan eredményeket várunk, amelyek a saját tudományos eredményeink alapján megkönnyítik a kormány döntéseit” – mondta Kásler.

Lehet dönteni

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy szerinte most már elértük azt a pillanatot, amikor már mindenki eldöntheti, hogy kér-e a vakcinából, vagy sem. Véleménye szerint az oltáshoz az állam mindent megtett.

Saját felelősség

„Nemcsak arról beszélek, hogy a társai iránt is van minden embernek felelőssége, hanem arról beszélek, hogy most már saját magával kapcsolatban is egyszemélyes a felelőssége, mert az állam mindent megtett, amit az állam megtehetett” – mondta a miniszter.

Kapcsolódó

5 millió védett

Kásler Miklós számításai szerint a beoltottak és a betegségen már átesettek száma együttesen elérte az 5 millió főt, tehát ennyien már védettek a vírussal szemben. A kormányzati tájékoztató oldal szerint a beoltottak száma jelenleg 4 288 641 fő, és közülük 2 488 118 fő már a második oltását is megkapta, míg 791 709 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Íme a teljes videó

Kiemelt kép: Koronavírus elleni oltások – Forrás: MTI/Balázs Attila