Mint ismert és ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta hatalmas volumenű tűzijátékkal készül idén a magyar kormány a fővárosban, európai szinten is kielmelkedőnek ígérkezik, ám sokan nem értenek egyet azzal, hogy ennyi pénzt költ el az ország vezetése, pláne most, miután kiderültek a rezsicsökkentés eltörlésének a részletei.

Több helyen nem lesz

Számos város vezetése éppen ezért közölte, hogy idén bizony nem lesz tűzijáték: Pécsen, Siófokon, Salgótarjánban, Miskolcon, Pest megyén belül pedig Törökbálinton, Szentendrén és Budakeszin idén nem fognak durrogtatni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kistarcsán leszavazták mégis lesz

A lakosság egyébként Kistarcsán is leszavazta a tűzijátékot, ám a polgármester bejelentette, saját zsebből fizetve mégis megtartják át.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Kapcsolódó:

Karácsony Gergely közölte: ő nem tartaná meg Budapesten az augusztus 20-i tűzijátékot

Erdőkertesen is szavaznak

Most pedig Erdőkertes vezetése döntött úgy, hogy szavazásra bocsátja a kérdést, ennek kapcsán közleményükben azt írták: “Erdőkertes vezetése jól ismert arról, hogy fajsúlyos kérdésekben mindig kikéri a lakosság véleményét. Most sincs ez másként, amikor – az országban egyedülálló módon – a tűzijátékról az erdőkertesiek döntenek.”

Ezt írta a polgármester

Ma tette közzé hivatalos polgármesteri Facebook oldalán Dr. Pásztor László, Erdőkertes polgármestere, hogy a lakosokra bízza a döntést: legyen-e a tűzijáték a településen? „Vannak, akik a tűzijáték mellett érvelnek, és vannak, akik ellene. Mindkét álláspontban van érvényes és megfontolandó szempont.”

Közösségi élmény?

“Az is érhető, hogy két Covid év után az emberek vágyódnak a közösségi élményre. Nálunk a tűzijáték bruttó 380 ezer forintba kerül. A következő szűk esztendőkben nem ez az összeg fog minket kihúzni a sárból, de tudjuk, minden forint számít, így kérem, hozzászólásban írja meg álláspontját” – fogalmaz oldalán a polgármester.

Ez is érdekelhet:

Sorra jelentik be a vidéki nagyvárosok, hogy elmarad a tűzijáték augusztus 20-án, ezzel szemben Kistarcsán lesz parádé – Nem akármit jelentett be a település fideszes polgármestere

Rengeteg a hozzászólás

„A poszt már most megmozgatta a lakosságot: néhány óra alatt több mint 200 hozzászólás érkezett, és várhatóan az esti órákban fog csúcsosodni a véleménynyilvánítás. Köszönöm, hogy ilyen együttműködő a lakosság.” – tette hozzá Dr. Pásztor László. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két éve Dunakeszin leszavazták

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, két évvel ezleőtt Dunakeszi polgármestere a Facebookon indított egy szavazást, hogy legyen-e a településen augusztus 20-án tűzijáték. A show-t akkor leszavazták.

Kiemelt kép: Illusztráció