Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki jövőben pótdíjat. Ritkítják majd a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A képviselők 18 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amellyel több ponton módosították a parkolási rendeletet. A várakozási díjfizetés ellenőrzéséről szóló módosítás lényege, hogy az ellenőrzését, a pótdíj kiszabását és az erről szóló értesítés elhelyezését a járművön kizárólag a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott szolgáltató végezhesse saját maga, azaz a vállalkozásba adás lehetősége nélkül. Friss hírek itt!

Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros (Fidesz-KDNP) és Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes pogármestere 

Kevesebb lesz az automata

Az automaták elhelyezését érintő módosítás értelmében, annak – 2020 január elsejei – hatályba lépését követően a várakozóhelyek nyolcvan százalékától legalább 250 méteren belül kell elérhetőnek lenniük, valamint a várakozóhelyektől legalább 75 méteren belül olyan információs táblákat kell elhelyezni, amelyek tájékoztatást adnak a legközelebbi parkolójegy-kiadó automata elérhetőségéről, továbbá a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszernek az adott övezetre érvényes kódjáról.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hosszabb lesz a türelmi idő

Mivel növekszik az automatákhoz történő gyaloglási távolság a várakozási díj időben történő megfizethetősége érdekében a türelmi idő 5-ről 10 percre nő. A mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszert használók száma jelentősen emelkedett, részaránya Budapesten mintegy 60 százalék, de vannak olyan területek, ahol a mobiltelefon segítségével történő díjfizetés eléri a 80 százalékot, ami tovább nőhet.

Ez azt jelenti, hogy a parkolójegy kiadó automaták használata visszaszorult, azonban a várakozás lehetőségének biztosítása közszolgáltatás, így lehetővé kell tenni a készpénzzel történő kiegyenlítését is, ezért a parkolójegy-kiadó automaták nem szüntethetőek meg teljesen, azonban számukat csökkenteni lehet.

Bankkártyát is elfogadnak majd egyes automaták

A rendeletmódosítás szerint az automaták „az 5 forintos és ennél nagyobb névértékű valamennyi pénzérmét elfogadják, vagy lehetőséget biztosítanak a bankkártyás fizetésre”.

Közösségi autóbérlő rendszer

A közgyűlés felkérte a főpolgármestert, vizsgáltassa meg a közösségi autóbérlő rendszer térnyerésének ösztönzése érdekében valamilyen, a parkolásra vonatkozó kedvezményrendszer megteremtésének a lehetőségét, illetve feltételrendszerét.

Viták, javaslatok

A parkolási javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta, tartalmilag egyetértenek azzal, hogy a kerületek ne szervezhessék ki alvállalkozásoknak a parkolóautomaták üzemeltetését, ezt azonban szerinte a főváros nem írhatja elő jogszerűen egy rendeletben, mivel azzal törvényben rögzített lehetőségeket korlátozna. A kormánypárti politikus erre hivatkozva azt kezdeményezte, ahogy a közgyűlés felterjesztési jogkörével élve kérjen törvénymódosítást a témában.

Számadó Tamás főjegyző és Karácsony Gergely főpolgármester válaszaikban nem értettek egyet a felvetéssel, egyaránt azt hangsúlyozva, hogy az indítvány nem a parkolási közszolgáltatást, hanem csak az ellenőrzést érinti, amit nyugodtan szabályozhat a főváros.

Kiss László Óbuda, Gajda Péter Kispest, Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület és Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere (b-j)

Horváth Csaba (MSZP) zuglói polgármester azt a befogadott módosító javaslatát ismertette, amely a mobiltelefonnal fizetett parkolások kényelmi díjának egységesítését és csökkentését kezdeményezi vizsgálni.

Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere azt javasolta, hogy 250 méter helyett 150 méterben maximalizálják a parkolóautomaták várakozóhelyektől mért legnagyobb távolságát. Karácsony Gergely válaszában ezzel nem értett egyet, kiemelte, hogy a javasolt 250 méter csak egy elvi határ, a kerületek pedig ennél közelebb is elhelyezhetik automatáikat. Angyalföld polgármesterének ezután megfogalmazott javaslatára az elfogadott rendelet szövegébe bekerült, hogy a parkolóautomaták elhelyezésénél tekintettel kell lenni a mozgásukban korlátozott felhasználók szempontjaira.

Baranyi Krisztina (független), a IX. kerület polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza kell szorítani a készpénzfizetést a parkolásban, mivel annak kezelése egyrészt költséges, másrészt visszaélésekre teremt lehetőséget.

Pintér Gábor (Fidesz-KDNP) felszólalásában úgy fogalmazott, az, hogy Karácsony Gergely tervezi megújítani a fővárosi parkolást ahhoz hasonlít, mintha a whiskey-s rablóra bíznák egy bank biztonsági rendszerének kiépítését. Elmondta, Zugló korábbi polgármestere napi egymillió forintos veszteséggel üzemeltette a városrész parkolását. „Talán rablóból lesz a legjobb pandúr” – zárta felszólalását.

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) közölte, Karácsony Gergely még mindig nem közölt semmit arról, miként kívánja megvalósítani az egységes budapesti parkolást, amely egyik választási ígérete volt. A főpolgármester reakcióban elmondta, Zuglóban nem napi egymillió forintos veszteséget, hanem ugyanennyi nyereséget jelentett a parkolás üzemeltetése. Hozzátette továbbá, a lehető leghamarabb ki akarják dolgozni az egységes parkolás koncepcióját, amelyhez a kormányoldal javaslatait is várják.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester képviselőkkel beszélget a budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos előterjesztés vitáján a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én. Mellette Számadó Tamás főjegyző. Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd