Megállíthatatlan az áremelkedés a tejpiacon. A drágulás Magyarorszgon is jelentős, ám a külpiacokon még az itthoninál is magasabb árak alakultak ki. Ez elkerülhetetlenül azzal jár, hogy a közeljövőben drasztiusan emelkedni fog a tejtermékek ára a boltokban is.

Brutális árak

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint itthon a nyers tej kilónkénti országos termelői átlagára júniusban meghaladta a 160 forintot, ami mintegy 47 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest, a májusi árakat pedig hat százalékkal haladja meg – számolt be róla a Magyar Nemzet. A lap szerint ennél magasabb az olaszországi (0,66 eurós, vagyis 265 forintos), illetve a hollandiai (0,58 eurós, 232 forintos) felvásárlási ár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Döbbenetes emelkedés

Mint írják az alapanyag mellett a különböző tejtermékek ára is nagyot nőtt. A tejszín kilókénti ára az unióban júniusban majdnem elérte az 1400 forintit, Németországban pedig az ömlesztett vaj értékesítési ára az előző év azonos időszakához viszonyítva 81 százalékkal, a sovány tejporé 58 százalékkal emelkedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A magyar termelők

A portál arról is ír, hogy a magyar tejtermelők egyelőre nem fordultak az export felé, a nyers tej kiszállítása harminc százalékkal csökkent 2022 júniusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A drágulás azonban a hazai piacon sem kerülhető el, a különböző tejtermékeknél pedig az alapanyagnál is jelentősebb az árak emelkedése, írják.

A tavalyihoz képest

Az AKI adataira hivatkozva a lap azt írja, a tehéntúró feldolgozói értékesítési ára 45 százalékkal, a natúr joghurté és a tejfölé 43 százalékkal emelkedett. Ezen felül drágábban adják a dobozos tartós tejet, aminek az ára júniusban 42 százalékkal haladta meg a tavalyit.

A trappista ára

Továbbá a tavalyhoz képest a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a trappista sajtért 58 százalékkal, a 2,8 százalékos hosszan friss (ESL) tejért 36 százalékkal kellett többet fizetni idén júniusban a boltokban.

Nem látni a végét

A szakemberek egyelőre nem látják az áremelkedések végét, ami pedig a legrosszabb, hogy a tejtermelő gazdaságok is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. A hőség miatt a tehenek is egyre kevesebb tejet adnak, az aszály pedig tönkreteszi a legelőket.

Ez is érdekelhet:

Tűzifa-krízis: talán novemberre lesz tüzelő, ha még most megrendeljük – vagy akkor sem

Ez is baj

Ha pedig mindez nem volna elegendő a téli takarmányellátás is akadozhat. Az is problémát jelent, hogy a hőség miatt a tehenekkel már a téli takarmányt etetik fel, mert nem lehet őket kivinni a legelőkre a hőhullámok miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: llusztráció – Forrás: Freepik