Megújulhat a Soroksári (Ráckevei)-Duna, véget vetnének az eliszaposodásnak, és a vízminőség romlásának. Közben új különleges park is épül a Csepel-sziget északi csücskénél a folyóág mellé. Ha mindez megvalósul nagyot ugorhatnak a környék ingatlanárai. A projektet a Budapesti Fejlesztési Központ vette kézbe, nemrég beszámoltak arról, hogy állnak és mi fog történni a környéken. A tervezéshez szükséges 1 milliárd forintot az Európai Unió biztosítja.

Találkoztak az érintettek

A Kis-Dunával kapcsolatban álló önkormányzati, államigazgatási és civil szervezetek szakértőivel, képviselőivel találkoztak a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezetői a Dunai Csónakházban, hogy ismertessék a folyóág revitalizációjával kapcsolatos munkát, amelyet a BFK az Országos Vízügyi Főigazgatósággal konzorciumban irányít. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Iszaposodás

Részletes, tudományos alapokon és modellezésen nyugvó műszaki, környezetvédelmi vizsgálatnak kell választ adnia arra, hogy pontosan mit kell itt csinálni, hogy a Ráckevei (Soroksári)-Duna (RSD) eliszaposodása ne folytatódjon, hogy meg tudják védeni, revitalizálni a folyóágat és környezetét. Ide kapcsolódik: Óriási közpark épül Budapesten, 50 éve nem alakítottak ki ekkora pihenő övezetet a fővárosban, itt vannak a friss látványtervek

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Kiváló kikapcsolódás a Ráckevei (Soroksári)-Duna (RSD)

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Megmentik a folyóágat

A folyóág teljes hosszán szeretnék azonosítani a szükséges munkákat az élővilág megóvásához, az ökológiai, természeti, értékek, a vízfelület, az úszóláp védelméhez, a pusztuló holtágak megmentéséhez, hogy a folyóág továbbra is biztosítsa a mezőgazdaság számára az öntözővíz-ellátást, a halastavak vízellátását, illetve hogy a Soroksári-Duna betölthesse azt a társadalmi szerepet is, amelyre alkalmas, hogy sportolni, strandolni, sétálni, kerékpározni, kikapcsolódni is lehessen a folyóág különböző szakaszain.

Ezt tervezik a folyónál

Mederkotrás

A környezeti hatásvizsgálatot és a megvalósíthatósági tanulmányt, valamint az ehhez szükséges méréseket a Naturaqua Környezetvédelmi Zrt., illetve az Envecon Környezetvédelmi és Projekttervező Kft. készíti. Az egyik legfontosabb feladat annak vizsgálata, hogy milyen hatással van a sok évtized alatt felgyülemlett iszap az RSD élővilágára, ökológiai állapotára, hogy van-e szükség kotrásra, illetve amennyiben igen, úgy pontosan hol és milyen módszerrel végezhető az el a vízminőség és a folyóág természeteshez közeli állapot fenntartása, a jelenlegi állapot javítása érdekében – írja Vitézy Dávid a közösségi oldalán.

Ilyen lesz az új park

Iszapcsapda

Az előkészítő mérések során vizsgálják a felső és az alsó mederszakaszokat is a Kvassay vízlépcsőtől a Gubacsi hídig, illetve a Gubacsi hídtól Tassig, beleértve a mellék- és holtágakat is. Mederrendezést és iszapcsapda kialakítását tervezik a Kvassay-zsilip és Gubacsi híd között annak érdekében, hogy a vízpótlás során a Kis-Dunába kerülő jelentős mennyiségű hordalék már ne jusson a délebbi folyószakaszokra.

Úszóláp Szigetszentmiklósnál, még az olajszennyeződés előtt

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Most kezdődik

„Fontos hangsúlyozni, hogy a munka kezdetén vagyunk” – írja Vitézy Dávid, majd hozzáteszi: „A Duna-ág eliszaposodásához és az egyéb problémákhoz, például a Dél-pesti Szennyvíztisztító RSD-be jutó terheléséhez különböző felfogásokkal lehet közelíteni, jelenleg még nincsenek kész válaszaink.”

Európai Uniós pénz

2023 végére kell elkészülnie a megvalósíthatósági tanulmánynak és a környezeti hatástanulmánynak a szakmai szervezetek és az önkormányzatok bevonásával, illetve ahol ez szükséges, az elvi vízjogi engedélyezési terveknek is meg kell születniük, minderre egymilliárd forintos EU-s támogatás áll rendelkezésre. Ezen időszakon belül 2022 végén, 2023 elején jön el az a szakasz, amikor meg lehet vitatni, hogy milyen konkrét műszaki tartalmú beavatkozásokra van szükség.

Lenyúlták a vízpartot

Idén nyáron elsőként írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy az RSD partján Dunavarsánynál sok vízparti telek tulajdonosa önkényesen a saját telkéhez csatolta a vízparti sávot úgy, hogy egyszerűen lekerítette azt. Az önkormányzat tulajdonában lévő partszakasz így nem használható sétálásra, bringázásra. A kerítések a vízpartig érnek, holott a törvény szerint a folyó szélétől 6 méter közterületnek számít. A dunavarsányiak egy része mindent megtesz, hogy visszaszerezze a Duna-partot, az önkormányzatnál azonban csak mostanában kezdtek kapcsolni, hogy lenyúlták a közterületet és sok-sok év után valamit tenni kellene.

Ingatlanárak

Ha a most elindított beruházások megvalósulnak, a Ráckevei (Soroksári)-Duna tiszta lesz, a partja rendezettebb, sokkal többen akarnak majd a közelébe költözni, ezért várhatóan az ingatlanárak is jelentős emelkedésbe kezdenek. BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket semmiképpen se hagyd ki:

Kiemelt kép: Az új csepeli park látványterve – Forrás: BFK