Ostobának titulálta az őt interneten visszautasító nőket, az összes vloggert pedig tehetségtelennek nevezte Alekosz Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásában.

Sértegette a nőket

A valóságshow-hős többeket többször is sértő megjegyzéseket tett a nőkre, ebből meglehetősen parázs vita alakult ki a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című adásában.

Budapest mellett lakik

Az Érden lakó Nagy Alekosz ugyanis kijelentette, akkor ő maga is egy ostoba nő, ugyanis szerinte mindig ki kell állni amellett, akit bántanak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hirdetés

 

 

 

Tényleg görög, de ezért csúfolták

Gyermekkorában sokat csúfolták görög származása miatt, mégis a nőkről úgy fogalmazott , aki azt írta neki vissza az interneten, hogy bocsi, nem egymást keressük az egy ostoba nő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Fura csajozási szokás

Az egykori ValóVilág szereplő elárulta, hogy sokan írhattak neki ilyet, mert napont 2000-2500 lányra is ráírt egy időben az interneten.

Szerintünk rosszul látja

A médiáról is osztotta az észt, szerint a televízióé a jövő, az online tér semmit nem ér. „Az összes YouTuber tehetségtelen és koldulja a nézettséget és a szeretetet”. Ennek ellentmondanak a nézői szokások, de ezt már mi tesszük hozzá.

Már 2017-ben is igaz volt

A fiatalok háromnegyede szokott gyakran nézni online filmeket, és ugyanennyien vannak, akik gyakran szoktak online hallgatni zenét. A kedvenc sorozataikat a fiatalok már elsősorban – tízből négyen – az interneten nézik (42%), mindössze a diákok negyede (26%) szokta ezt a tévében követni, míg minden harmadik tanuló mindkét eszközt használja e célra – áll egy 2017-es tanulmányban.

A műsor

Szürreális videó

Noha a mai beszélgetés a rajtam kívüli YouTube szereplők humánus hozzáállásának az okán elég unalmasan indult, de én természetesen mindig és minden körülmények között meghúzom a váratlant – ezzel ajánlotta a videót saját oldalán.

Így kommentálta, hogy állítólag megfigyelték

Címlapfotó: Nagy Alekosz Facebook-oldala.