Négy házat gyújtott fel kedd éjszaka egy férfi Pilisvörösváron. A gyújtogatás előzménye az volt, hogy az elkövető féltékenységből összeveszett élettársával, majd úgy gondolta, a ház felgyújtásával rendezi a vitát. A tettes benzint locsolt a falra, majd öngyújtóval meggyújtotta, aztán elmenekült. A rendőrök jelenleg is keresik.
Négy ház égett le
A lángok három szomszédos épületre is átterjedtek, amelyek szintén lakhatatlanná váltak. A tűz nyomán négy család vált hajléktalanná. Az egyik áldozat a TV2-nek azt mondta, hogy egy élet munkája veszett oda a gyújtogatás miatt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Bosszúból gyújtogathatott
A férfi valószínűleg az élettársán akart bosszút állni a veszekedés után, amikor felgyújtotta a házat. A Tények információi szerint az asszony volt férje és a fiai is a házban éltek.
Elszökött a gyújtogató
Mire a család kimenekült a házból, a gyújtogató már elfutott. Próbálták üldözni, de nem érték utol. A rendőrség jelenleg is keresi a férfit, s emberölés bűntettének kísérlete miatt rendeltek el nyomozást.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Végrehajtó vitte volna a házat
A közösségi oldalon, az ügyet jól ismerő egyik helyi lakos azt írta, hogy a házat nemsokára vitte volna a végrehajtó, így elképzelhető, hogy emiatt is gyújthatta fel a férfi. Állítólag az asszony korábban már kért segítséget a pilisvörösváriaktól, mert ki akarta fizetni a tartozásait. Egy másik helyi azt írja, hogy azzal is fenyegetőztek, ha nem tudják kifizetni az ingatlanra felvett hitelt, akkor inkább felgyújtják azt.
Nyomoz a rendőrség
Mire a tűzoltók megérkeztek, már az ingatlanok tetőszerkezetét is elérték a lángok. Az oltás órákig tartott. Azt sikerült megakadályozni, hogy tovább terjedjen a tűz. A leégett épületekben senki sem sérült meg. A rendőrség emberölés bűntettének kísérlete miatt rendeltek el nyomozást az ügyben.
Adománygyűjtést indítottak
Összefogtak a pilisvörösváriak, a tűzeset után adománygyűjtést indítottak. Idős, beteg emberek is hajlik nélkül maradnak, miután szomszédjuk okozta a tűzet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a felgyújtott ház Pilisvörösváron – Forrás: Facebook