Tóth Gabi férje hosszú posztot tett közzé a közösségi oldalán, amelyet Puzsér Róberthez intézett.

Betelt a pohár

Krausz Gábornál nagyon úgy néz ki, hogy betelt az a bizonyos pohár. Bejegyzésében azt írja, az “évek óta tartó hazugság és gyűlöletkeltés már nem tolerálható”. Sorait Puzsér Róbertnek intézi a séf. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eddig türelmes volt

A sztárséf úgy fogalmaz, hogy eddig türelmesen olvasta a “demagóg, közhelyes álhíreit” velük kapcsolatban. Szerinte ezzel az volt Puzsér Róbert célja, hogy hergelje a rajongóit és magára irányítsa a figyelmet, kerül amibe kerül.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Krausz Gábor mindenkitől elnézést kér, akit megbántott

Bejegyzésében Krausz Gábor egy nemrégen készült interjúja kapcsán mindenkitől elnézést kér, akit szándékán kívül megbántott. Azt írja, hogy nem a szavak embere, mivel ő a konyhában jeleskedik. Azt ugyanakkor elismeri, hogy a szóban forgó interjúban félreérthetően fogalmazott.

Fontos a szólásszabadság és a véleményszabadság

Krausz Gábor nem akarja tételesen cáfolni Puzsér Róbert kirohanásait. Azt állítja, “egyetlen szava sem igaz”. Tiszteletben tartják a szólásszabadságot, sőt, ki is állnak érte, a szakmai, építő jellegű kritikát pedig elfogadják.

Van, ami viszont már nem fér bele

A médiában róluk kialakult képért részben Puzsér Róbertet okolja a séf. Azt állítja, az nincs még csak köszönő viszonyban sem a valósággal. Mint mondja, “ezt az emberek, akik velünk személyesen találkoznak, gyorsan felismerik.”

Ezek is érdekelhetnek!

Albérletben élnek Tóth Gabival

Krausz Gábor leszögezte, hogy spórolnak, albérletben élnek. Szeretnének egy saját otthont maguknak és a kislányuknak. Szeretnék, ha álmuk hamarosan valóra válna.

“Hitelre lesz szükségünk”

Bár ahogyan a séf fogalmaz, sokan úgy hiszik, százmilliókkal vannak kitömve, valójában nekik is hitelre lesz szükségük, mint sok más családnak. Megjegyzi, hogy minden nagy fesztivál közpénzből valósul meg. Felesége, Tóth Gabi 17 éve egyiken sem lépett fel.

A könyvének akar hírverést

Krausz Gábor úgy véli, Puzsér Róbert a kirohanásával a könyvének akart egy kis hírverést. Karácsony előtt a kritikus ugyanis egy szakácskönyvvel rukkolt elő. Krausz Gábor sok sikert kívánt a könyvéhez, hiszen ahogyan fogalmaz, “a konyha mindenkié”.

Az előzményekről

Nemrég Puzsér Róbert úgy fogalmazott, hogy Tóth Gabi “Magyarország legszégyentelenebb bulvárdívája”. Ez még akkor történt, amikor tavaly kiderült, hogy az énekesnő Ferenc Pápa előtt is fellép Budapesten. Puzsér Róbert egyébként többször is kifejezte már nemtetszését Krausz Gábor feleségével, Tóth Gabival kapcsolatban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tóth Gabi és Krausz Gábor – Forrás: archív