Megszűnt a tolerancia a gyorshajtások ellenőrzésénél május 1-től, mostantól szigorúbban veszi a rendőrség a sebességhatárok átlépését. A rendőrség sajtótájékoztatón pontosította a változásokat.

Nincs ráhagyás

Ahogy írtunk róla, egy elsőre kissé nyakatekertnek tűnő mondattal azt tette hivatalossá a rendőrség, hogy május 1-től nincs többé a korábbi ráhagyás a traffipaxok által kiírt sebességre. Még konkrétabban fogalmazva: innentől alacsonyabb sebesség elérése után kapnak bírságot a gyorshajtók. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pontos a műszer

„A tolerancia értéke soha nem azt jelentette, hogy ennyi volt a hibázási mértéke egy sebességmérő készüléknek. A traffipax a ma ismert mérőműszerek közül az egyik legpontosabb: 3 tizedmásodperc alatt ezer darab mérést végez, ennek az ezer mérésnek az eredménye adja meg az autós sebességét” – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztály vezetője, Óberling József ezredes kedden sajtótájékoztatón beszélt a szabályváltozásokról és annak körülményeiről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egységesítés

Annak, hogy most változtak a szabályok, a rendőrség közlése szerint az az oka, hogy korábban a traffipaxokat hitelesítő mérésügyi hatóságok a jegyzőkönyvekben „olyan értéket is feltüntettek, amely az ő eljárásukra vonatkozó paramétert tartalmazott”.

Új eljárás

Miután megváltozott ez a több évtizedes gyakorlata, és ma már nem írják bele a hitelesítési jegyzőkönyvbe a már említett értékeket, a rendőrség is változtathatott az eljárásrendjén – írja a Telex.

Máshogy papíroznak

Magyarán: nem a traffipaxok lettek pontosabbak – mert eddig is azok voltak –, hanem a „papírozás” változott. A rendőrök azonban ezután is mérlegelhetnek – derült ki a rendőrségi tájékoztatón. „A gyakorlat az, hogy a rendőrök eddig is, és ezután is alkalmaznak toleranciát, amit a jog úgy fogalmaz meg, hogy a rendőr belátására van bízva, hogy egy elkövetett szabályszegés esetén milyen szankciót alkalmaz” – fogalmazott Óberling József, hozzátéve: „eddig sem foglalkoztak azzal, és ezután sem fognak, hogy 50 helyett ki ment 51-gyel”.

Jelentős túllépés

Nem 51 km/h-ra vagy 52 km/h-ra fogja állítani a mérőműszert a rendőr, hanem azokra fog fókuszálni, akik a sebességet jelentősen túllépik – tette hozzá.

Még több bírság

Az is tény ugyanakkor, hogy az új szabályok jól jönnek az államkasszának – és rosszul az autósoknak –, hiszen, ha nem is 1-2 km/órás túllépésre fókuszálnak a rendőrök, az eddiginél nagyobb szigor sokkal több gyorshajtási bírságot hozhat.

Nem lesz eltérés

„A mérőeszköz által adott érték további korrekció nélkül veendő figyelembe” – írták az idézett jogszabályrészre hivatkozva. Sőt, a rendőrség szerint „szükséges kiemelni továbbá, hogy ez az álláspont igazolódik a bírói gyakorlatban, illetve a szintén kötelező hitelesítésű mérőeszközök közé tartozó légzési alkoholmérők használatához kapcsolódó gyakorlat is ezt a jogi megalapozottságot erősíti”.

Lesznek vitás esetek

Az eddigi ráhagyásos gyakorlat minden bizonnyal a bírságokat megkérdőjelező esetek csökkentését szolgálta. Kérdés, valóban kevesebb lesz-e vita a feszesebb bírságolás mellett – írja a Vezess.hu.

Így lehet megúszni a gyorshajtást

Ahol továbbra sem állítják meg a gyorshajtókat, ott megmarad az elvi lehetősége a sebességtúllépés megúszásának. Hiszen 100 km/óra alatt plusz 15 km/óráig, míg 100 km/óra felett 20 km/óráig nem az objektív felelősség elve szerint jár el a rendőrség. Vagyis autópályán példádul 150 km/órával is elkerülhető elvben a bírság saját autóval. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció