Szeptembertől megemelte a büntetési tételeket a kormány, azonban nem tudni, hogy ez mennyire lesz visszatartó erő azoknak, akik ötvenmilliós autókkal vesznek részt illegális versenyekben.
Mélyen a zsebükbe kell nyúlnia a szabálytalankodóknak
Szeptember 1-től magasabb bírságok járnak majd a sebességhatár túllépéséért – írja egy hétfőn megjelent rendeletre hivatkozva a Népszava. Ennek értelmében lakott területen a 15 és 25 kilométer közötti sebességtúllépésért 39 ezer, 25 és 35 között 58 és fél ezer, 35 és 45 között 78 ezer, 45 és 55 között 117 ezer, 55 és 65 közt 169 ezer, 65 és 75 között 260 ezer, 75 felett pedig 390 ezer forint lesz a legmagasabb büntetés. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Sokba fog kerülni a leállósávon való pofátlankodás is
Hasonló büntetési tételt határoznak meg 50 km/óra felett 100 km/óra sebességig, ott 15 km/óra és 30 km/óra közötti túllépésért jár a 39 000 forintos bírság. Aki 105-tel többel megy, 390 000 forintot fizethet. Aki a leállósávon halad annak 130 ezer forintot kell fizetnie.
„Drágább” lesz az ittas vezetés
A kötelező haladási irány megszegéséért pedig mostantól 39 ezer forint lesz a maximum. Az ittas vezetés is más szankciók alá esik. Ha a járművezető szervezetének kevesebb, mint 0,30 gramm/liter a véralkohol szintje, illetve a levegőalkohol-koncentráció 0,15 milligramm/liter alatt van, akkor 39 ezer forint, ha pedig ennél több, akkor 130 ezer forint lesz a büntetési tétel.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Jók a fővárosi tapasztalatok
A gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet, éppen ezért egy szélesebb körű összefogás indult, hogy visszaszorítsák a száguldozást. A főváros 2. kerületében például nemrégiben helyezték ki az úgynevezett traffi-boxokat – s mint az ATV híradójából kiderült – nagyon jók az első tapasztalatok.
Romló adatok
Így a kerületben már most vannak olyan útszakaszok, ahol már most lényegében megszűnt a gyorshajtás. A tendencia sajnos egyre rosszabb. Áprilisban adtunk róla hírt, hogy megugrott a gyorshajtásos büntetések száma: másfélszer annyiszor bírságoltak 2022-ben
Másfélszer annyi bírság
2022-ben közel 688 ezer gyorshajtásos büntetést szabott ki a rendőrség, szemben az egy évvel korábbi több mint 451 ezer esettel. Vagyis tavaly másfélszer annyiszor kaptak gyorshajtásról szóló levelet az autósok, mint 2021-ben. Érdekesség, hogy egy évvel korábban – amikor a koronavírus-járvány miatt lezárások voltak – több mint 637 ezer alkalommal büntettek.
Több a sérüléses baleset
2019-ben viszont jóval többször, mintegy 756 ezerszer járt a csekk, ez volt a csúcs 2018 óta. A számokból kiderül, hogy 2018 és 2022 között az éves átlag 642 ezer, ezt a számot azonban lehúzza az alacsony 2021-es adat. A gyorshajtásos bírságok száma 2021 és 2022 között óriásit emelkedett, személysérüléses balesetből ugyanígy több történt.
Csökkent a halálos balesetek száma
A rendőrségi statisztika szerint tavaly 14 679 személysérüléses baleset történt, ami 3,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, igaz, a járvány előtti, 2019-es közel 17 ezer esettől elmarad. Jó hír, hogy a 460 tavalyi halálos baleset 1,5 százalékos csökkenést jelent 2021-hez képest, és a 2019-es 530 esettől is elmarad.
A másodlagos okok rejtve maradnak
A rendőrségi statisztikák szerint a több százezer bírság ellenére továbbra is a gyorshajtással magyarázható a legtöbb személysérüléses baleset, ezek 28 százalékát okozta a sebességtúllépés. Lényeges azonban, hogy a rendőrségi statisztika csak a legfőbb okot mutatja meg a statisztikában, a másodlagos okokat nem.
Sokszor a gyorshajtás okoz balesetet
A korábbi évek statisztikáiból kiderül, hogy 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben a személysérüléses balesetek egyaránt 31 százaléka, 2020-ban 34 százaléka volt magyarázható gyorshajtással. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: police.hu.)