A Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkésze a vasárnapi igehirdetésén arról beszélt, hogy Balog Zoltán azzal, hogy a személyét ért támadást az egyház elleni támadásnak minősítette, bűnt követett el, és nemcsak a zsinat éléről, hanem püspöki címéről is le kellett volna mondania.
Alkalmatlan a püspök
„Kifejezhetjük, hogy azt gondoljuk, egy politikus mindig az marad, így jelenlegi püspökünk nem alkalmas arra, hogy a református egyházunkat, egyházkerületünket vezesse. Kifejezhetjük, hogy ha valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt és lemondana vezetői tisztségéről”– mondta Thoma László a Gazdagréti Református Gyülekezet vezető lelkipásztora a vasárnapi istentiszteleten. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Politikus maradt
A lelkész elmondta, vétkezett egyházuk egyik legfőbb vezetője, aki bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni. Ugyan bocsánatot kért, illetve a zsinat lelkészi elnökségéről is lemondott, ám megmaradt püspöknek, ennek következtében pedig semmi sem változott.
Hirdetés
Döntéshozó maradt
„Továbbra is ugyanúgy döntéshozó tagja a zsinatnak, az egyházkerületünk vezetője […] ugyanúgy mélyen meghatározza a közegyházi működést”– mondta, de nem nevezte meg egyértelműen Balog Zoltánt, ám a kontextusból kiderül, hogy a kegyelmi botrányba belebukó volt miniszterről van szó.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Nem szolgálja isten dicsőségét”
Thoma úgy véli, a gyülekezeti közösségek presbitériumai is vétkeztek, akik négy évvel ezelőtt egy politikust választottak püspökké. „A korábbi évek sodródásának és konkrétan ennek a döntésnek az eredményeként református egyházunk olyan közel került a politikához és az aktuális államhatalomhoz, annyi szállal kötődik hozzá, hogy az nem szolgálja Isten dicsőségét, már-már lehetetlenné teszi szolgálatának hűséges végzését” – mondta a lelkész.
Nem kért bocsánatot
Arról, hogy hogyan lesz ebből megtérés, megújulás, Thoma azt mondta: más helyett ugyan nem lehet megtérni, de több mindent kifejezhetnek. „Kifejezhetjük először is a mélységes együttérzésünket az érintett ügy áldozataival. Mindenkivel, akit gyermekként bántottak, akiket nem védtek meg, akiktől jó ideig nem kértek bocsánatot, akiknek a szenvedését, fájdalmát csak fokozta ez a mostani helyzet” – mondta a gazdagréti lelkész.
Pénteken mondott le
Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház legfőbb vallási méltósága volt, pénteken jelentette be, hogy lemond a zsinat lelkészi elnökének posztjáról, miután kiderült, hogy jelentős szerepet játszott a Novák Katalin és Varga Judit bukását eredményező kegyelmi ügyben.
Támogatta K. Endre kegyelmét
Lemondása előtt pár nappal, maga is elismert, hogy támogatta a bicskei pedofil-ügy bűnsegédjének, K. Endrének a kegyelmi felmentését. Balog Zoltán mai napig nem kért bocsánatot az áldozatoktól, lemondását is azzal indokolta, hogy az egyházat érik méltatlan támadások.
Honnan szerveztt tudomást a kegyelmi kérvényről?
Balog Zoltán arra is hivatkozott, hogy az államfő tanácsadójaként támogatta K. Endre kegyelmét. Csakhogy a kegyelmi kérvény Novák Katalin, tavaly áprilisban írta alá, a Tanácsadói Testület, amelynek Balog Zoltán is tagja volt, csak egy hónappal később, tavaly májusban alakult. Tehát mai napig nem tisztázott, hogy a református püspök milyen minőségében szerzett tudomást arról, hogy a köztársasági elnökhöz kinek a kegyelmi kérvénye érkezett be. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Balog Zoltán – Forrás: Facebook/Balog Zoltán