Egy nagy vörös masni és egy csokor vörösrózsa is járt Kulcsár Edina ajándékához, amiről szerdán osztott meg képeket a közösségi oldalán. Több követő is kiakadt a hatalmas meglepetésen.

„Még fel sem fogtam”

Ezt írta Kulcsár Edina a posztjához, amit tegnap rakott ki az Instagramjára. A hozzácsatolt képeken ajándékát mutatja meg, amit nagy valószínűséggel új párjától, Varga Márktól, azaz G.w.M.-től kapott, mivel őt is megjelölte a bejegyzésben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rózsák és masni

A szépségkirálynőt a garázsban várta a meglepetés: egy masnival átkötött Porsche luxusautó, amihez egy nagy csokor vörösrózsa is járt. A kocsiról három képet is feltöltött az új tulaj, ezeken Kulcsár Edina meglepődöttsége és öröme is jól látszik.

Nem mindenkinek tetszik az új járgány

Kulcsár Edina bejegyzése alá rengeteg komment érkezett, volt aki szerint „Tipikus 3 gyerekes anyukának való autó” más pedig azt írta: „Nem tudom melyik a szánalmasabb: fetrengeni a motorháztetőn és posztolni róla v a poszt alatti kommentelők, akik gratulálnak és az ingyenélést éltetik.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Gratulálok”

A negatív hangvételű kommentek között viszont rengeteg pozitív is helyet kapott a poszt alatt: többen örülnek a nő boldogságának és sok balesetmentes kilométert kívántak a szépségkirálynőnek.

A poszt, ami sokaknál kiverte a biztosítékot

Elvált Kulcsár Edina

Egy évvel ezelőtt jelentette be Kulcsár Edina, hogy tönkre ment a házassága. Edina két gyermekével együtt el is költözött a szigetszentmiklósi családi házukból, amelyet Csutival közösen építettek. Néhány nap múlva azonban az is kiderült, hogy Edina szerelmes lett G.w.M. nevű rapperbe. 

Lelkileg is támogatja

“Mindenben a kedvesem. Lelkileg erős és támogató párra találtam, nem is gondoltam, hogy van ilyen ember, tényleg mindenben számíthatok rá. Az elmúlt hónapokban mindketten ugyanabban a fázisokban voltunk, ugyanazokat a kríziseket éltük át. Nehéz volt, nem álomba illő történet a miénk, a szerelmünk hajnalát tekintve, négy pici gyermek sorsát befolyásolva” – mondta új szerelméről a napokban az egykori szépségkirálynő a Glamournak adott interjújában.

Nagyon boldog

Edina arról is beszélt, hogy már nem sajnálja, hogy véget ért a Csutival való házassága. „Viszont aki így is képes megadni a boldogságot, a törődést, figyel rám amellett, hogy a kötelességeket szem előtt tudja tartani, az erős ember, és egy erős kapcsolatra képes”.  

Tudta, hogy vége lesz

“Egy házasság nem egyik napról a másikra megy tönkre. A gyászt még akkor megéltem, régóta tudtam, hogy ez lesz a vége. Az elmúlt két év katasztrófa volt, változtatnom kellett, ráadásul nagyon sürgősen. Persze ettől függetlenül nem könnyű, főleg a gyerekek miatt”.

Mindent szürkének látott

Edina azt mondta, a házasságában már mindent szürkének látott és tudta, hogy ez a kapcsolat már nem működik. „Semmit nem találsz szépnek és jónak, nem tudsz magadból mit adni a gyerekeidnek. Egy anyukának pont a gyerekei miatt mindent figyelembe kell venni, nem csak az elvárásokat, de azt is, hogy önmaga miből töltekezhet, honnan merítsen erőt, hogy adni tudjon magából. Egy életünk van, és szerintem mindig a maximumra kell törekedni”.

Mert változtatni

„Fel kell ismerni, ha valami nem jó, és merni kell változtatni. Nem csak magunk miatt, hanem a környezetünk miatt is” – mondta Edina. A volt szépségkirálynő szerint, hogy a gyermekeinek is jobb így, hogy elváltak.

A gyerekeinek is jobb

“Így kellett lennie. Nincs manapság jó recept arra, hogyan ne szerezzen sérüléseket az ember. Nincs olyan ember, aki ne sérülne, és a gyerekeinket sem tudjuk megvédeni az élet velejárói ellen. Szerintem bizonyos szempontból jobbat tettem a gyerekekkel azzal, hogy léptem. Egyrészt nyugodtabb és sokkal boldogabb vagyok, így többet tudok adni magamból nekik, másrészt sokkal minőségibb időt töltünk együtt. A boldogságot érzik a gyerekek, nem pedig azt, amitől örökké óvni akarom őket” – mondta.

Ajándék a közös gyermek

Edina és új szerelme most várják első közös gyermeküket, akiről nem árulta el, hogy pontosan mikor érkezik. “Meglepő volt az érkezése, Isten ajándékának tartom őt. Váratlanul és gyorsan jött. Sosem gondoltam volna, hogy három gyermekem lesz. Brutálisan jó érzés, ezzel a babával teljesen máshogy élem meg a várandósságot. Amióta jobban vagyok, az igazi értékeket keresem, nem a telefonom nyomkodom, nem menekülök, csak befelé figyelek és próbálok mindent megélni”.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kulcsár Edina és G.w.M – Forrás: RTL Klub