Szabályosan megszakadt a szíve Szamos Miklósnak, miután a Budavári Önkormányzat végrehajtókkal üríttette ki a Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos és az önkormányzat 10 évig pereskedett, végül az üzlethelyiséget át kellett adni az önkormányzatnak. Szamos Miklós ezután lett rosszul, pár óra múlva pedig meghalt. 

Gyászolnak a kollégák 

„Kedves Vendégeink a Ruszwurm Cukrászda utolsó bejegyzését írom. Tegnap az önkormányzat elvette 20 ember munkáját, bezáratta a Ruszwurm Cukrászdát. A tulajdonos, a mi főnökünk nem tudta feldolgozni, hogy elveszíti élete munkáját és délután belehalt ebbe a fájdalomba. Nincsenek tovább szavak, csak az üresség maradt” – írta a műhely egyik dolgozója a közösségi oldalon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Szívinfarktust kapott 

Ahogyan arról beszámoltunk, Szamos Miklós, a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa életének 79. évében hunyt el. A cukrászmester közvetlenül azután halt meg, hogy a budavári önkormányzat birtokba vette a Ruszwurm cukrászda által használt ingatlanokat. Szamos Miklós szívinfarktust kapott, ezután szállították kórházba, ahol már nem tudtak segíteni rajta. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

10 évig pereskedtek 

A Ruszwurm Cukrászdákból, illetve az általuk használt ingatlanokból polgármestereken és önkormányzati ciklusokon átívelő ügy lett. A Ruszwurm szerződését már 2015-ben felmondta az akkori, még fideszes vezetés, aztán 2019-ben, a Kúria döntése után megindult a kiürítési eljárás is. 2019-ben az új, ellenzéki polgármester, V. Naszályi Márta vezetése alatt rövid időre felfüggesztették a pert, de 2020-ban végül folytatták. Eközben a cukrászdák vezetője azt állította, hogy V. Naszályi Márta védelmi pénzt kért tőle. Ezt V. Naszályi tagadta, és rágalmazás miatt pert is indított. 

Az önkormányzat átvette volna a céget 

A hosszú pereskedés, az egyeztetések és rágalmazások után a V. Naszályi Mártát tavaly ősszel váltó Böröcz két lehetőséget ajánlott a helyzet megoldására. Az önkormányzat első körben felajánlotta, hogy átveszik a céget, és tovább működtetik a cukrászdát. Majd a polgármester szerint azt is felajánlották, hogy az egyik önkormányzati cégük átveszi a dolgozókat, és velük indítják újra a cukrászdát. „Sajnos egyik lehetőséget sem fogadták el, illetve nem éltek a lehetőséggel”, írta Böröcz László, aki szerint mivel a cég sok száz millióval tartozik, nem tehetnek mást, birtokba kellett venniük az ingatlanokat.

Cukrászdája a magyar történelem része

A Ruszwurm Cukrászda a budai Várban, a Szentháromság utca 7. számú házban található. 1827-ben itt kezdte meg működését Schwabl Ferenc cukrász. A berendezések csodával határos módon a jelentős épületkárok ellenére az 1849-es és 1944-es ostromot is túlélték. A rendszerváltás első évében, 1990-ben felgyorsult Magyarországon a privatizáció.A Ruszwurm Cukrászda később egy külföldi tulajdonú társasághoz került, és sorsa bizonytalanná vált. Ekkor a Szamos Marcipán márka névadója, Szamos Mátyás fiai és unokái kibérelték, majd 1990-ben megvásárolták a cukrászda használati jogát, ami ezidáig Szamos Miklós tulajdonában volt.

A budaörsi Szamos alapítója

Szamos Miklós cukrászmester, okleveles közgazdász, a Ruszwurm Kft. tulajdonosa. 1987-ben alapította első saját vállalkozású cukrászdáját családjával közösen, Marcipán néven. Az édesapjával, Szamos Mátyással együtt az 1960-as években kezdték el a kézzel készített marcipán tortadíszek gyártását. Elindították a Párisi utcai üzletet, megismertetve a nagyközönséget a különleges bon-bonokkal. Később megvásárolta és felújította a Ruszwurm és a Korona Cukrászdákat, illetve megnyitotta a Szamos Cukrászdát Budaörsön.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a Ruszwurm Cukrászda kiürítése – Forrás: Facebook/Böröcz László