Novák Katalin lemondásával új helyzet állt elő. Az Alaptörvény szerint, a megüresedett elnöki tisztséget, az Országgyűlés elnöke látja el addig, míg a parlament nem választ új államfőt. Államfőt az ellenzéki pártok és a kormánypártok is jelölhetnek. Nagy kérdés, ki lesz Novák Katalin utóda, kit jelölt Orbán Viktor erre a posztra?

Így lehet valaki köztársasági elnök

Az Alaptörvény szerint államfőnek bármely, harmincötödik életévét betöltötte magyar állampolgár megválasztható. Az elnököt legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani; ezért sem jelölhették ismét Áder Jánost 2022-ben, az ő utóda lett Novák Katalin. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így mondhat le

.Az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával mondhat le megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez azonban szükség van az Országgyűlés elfogadó nyilatkozatára is. A parlament tizenöt napon belül kérheti az államfőt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha az elnök elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, az Országgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

Kövér László lesz a köztársasági elnök

A köztársasági elnök megbízatása a lemondó nyilatkozatban megjelölt, a tizenötödik napnál nem korábbi időpontban szűnik meg. A törvény szerint, az új köztársasági elnök megválasztásáig az elnöki teendőket ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, jelen esetben, Kövér László látja el. Így volt ez Schmitt Pál lemondása után is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kövért is helyettesítik

Kövér László helyét pedig a visszatéréséig egyik helyettese látja el. Az új államfőt a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani. Az új államfő megválasztását jelölés előzi meg, amelynek érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges.

Így választanak köztársasági elnököt

Az első szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát megkapta. Ha az első szavazás eredménytelen volt, akkor második szavazást kell tartani. A második szavazás alapján, amelyen a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni, a megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha netán a második szavazás is eredménytelenül zárul, akkor ismételt jelölés alapján új választást kell tartani.

Orbán Viktor jelentette be

2021 decemberében, a Kormányinfón jelentette be Orbán Viktor, hogy a Fidesz Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek. A miniszterelnök bejelentése után Novák Katalin a Facebookon reagált a miniszterelnök szavaira: „Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni – erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel. A felkérést tisztelettel vállalom. Maradok, aki vagyok.” Novák Katalin pályájáról ebben a cikkünkben tudsz bővebben olvasni.

Első női elnök

Az Országgyűlés nagy többséggel, 2022 márciusban választotta meg Novák Katalint. Ő volt Magyarország eddigi legfiatalabb és első női köztársasági elnöke. 2022 májusában iktatták be.

Beiktatási ünnepség

A magyar kormány egész napos beiktatási ünnepséggel tisztelgett Novák Katalin előtt. Délelőtt ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a Kossuth téren rendeztek ünnepséget. Délután kinyitották a Sándor-palotát, ahol bárki személyesen találkozhatott az új köztársasági elnökkel.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: