Tőle szokatlan helyszínről, egy kórházi ágyról jelentkezett a közelmúltban Janklovics Péter. A népszerű humorista a közösségi oldalán számolt be arról, milyen beavatkozáson esett át egy egyszerűnek tűnő torokfájás miatt.
Kicsit fájt a torka
„A múlt hét vége felé kicsit fájt a torkom, gondoltam, utazás előtt elmegyek megnézetni, hátha gyógyszer kell. Természetesen az utolsó pillanatban, szóval még szívességet is kellett kérni, hogy egyáltalán valahol rám nézzenek. Aztán ahogy a doki a torkomba nézett, elhagyta a száját az, amit orvostól nem akarsz hallani: ‘Óó… Ez nem túl jó…” – kezdte bejegyzését a Dumaszínház sztárja. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Tályog a mandulán
„Innentől az, hogy az olaszországi nyaralás OFF, csak hab volt a tortán: elmondta, hogy tályog van az egyik mandulámon, majd felvázolta, hogy ennek egyetlen megoldása kb. az, hogy: lidocain spray, aztán injekció a mandulámba, majd szikével egy akkora metszés, hogy azon beférjenek más eszközökkel, amikkel jó mélyen turkálni fognak az így keletkezett lyukban, hogy a gennyet el tudják távolítani” – folytatódott a történet.
Hirdetés
Néhány nap a kórházban
„A doktor aztán biztosított róla, hogy ez nemcsak elmondva hangzik rosszul, átélni sem lesz kellemes. Valamint be is kell feküdnöm pár napra, mert ezt a műveletet minden reggel meg kell ismételni (a szuri és a vágás kivételével), egészen addig, ameddig már nem ürül genny” – írta Janklovics Péter.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sokkoló hírek
A humoristát sokkolták a hírek, és saját bevallása szerint legalább húsz percig könyörgött azért, hogy ne kelljen átélnie ezt a traumát – hiába.
„Kicsit visszább vettem”
„Rettegve a haláltól, de tudomásul véve, hogy nekem ez ennyi volt, beleegyeztem. Aztán amikor felvittek az osztályra, láttam a folyosón a többi beteget, és konstatáltam, hogy kb. nekem van itt a legkisebb bajom, úgyhogy kicsit visszább vettem (nagyon kicsit)” – írta.
Egyedül a kórteremben
„46 évet úgy húztam le, hogy sosem voltam kórházban és azt éreztem: ez a vég! De a betegségem jellege miatt szerencsére csak egyedül lehettem egy kórteremben, és MINDENKI nagyon kedves, jó fej és segítőkész volt! Szóval szívem minden szeretetével köszönöm a teljes személyzetnek” – tette hozzá.
A humor nem női műfaj
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a közelmúltban, hogy egy másik hazai humorista, Nacsa Olivér egy rádióműsorban fejtette ki véleményt a nők és a humor kapcsolatáról. Egészen pontosan, Pottyondi Edináról kérdezték a humoristát. Akkor azt mondta, hogy ez nem egy női pálya, nem voltak sokan, (nők) ebben a műfajban. Hozzátette még, hogy az emberek, a nézők kevésbé adnak egy-egy humoros mondatnak, gondolatnak nyomatékot, ha ezt egy nő szájából hallják. Szerinte ez alapvetően egy ilyen férfi szakma.
Pottyondi Edina is egyből válaszolt
A magyar youtuber, stand-up komikus és humorista egyből válaszolt az interjúra. Szerinte Nacsa „Nacsa humortalan, hímsoviniszta NER-szolga”, de szerinte ebben nincsen semmi újdonság, „azt viszont kevesen tudják róla, hogy gyáva”.
Személyes támadásnak vette
Pottyondi a videójában kitért arra is, hogy szerinte Nacsa azért gyáva, mert a riporter azt kérdezte, hogy mit gondol személy szerint róla, nem pedig a nőkről. Hozzátette még: „ha lennének tökeid, akkor azt mondtad volna, hogy nem tetszik, amit csinálok, vagy tehetségtelennek tartasz, vagy nem vagyok vicces.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Janklovics Péter. Fotó: Facebook