Pedofilellenes törvénycsomagot nyújt be a Fidesz az országgyűlés elé jövő héten a gyermekek védelméért és az elkövetők súlyosabb büntetéséért – közölte a Fidesz frakcióvezetője kedden Facebook-oldalán. Ha ez megvalósul a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor is rajta lehet, hiszen 19 ezer gyermek meztelen fotóját találták meg nála a hatóságok.
Megrázó bűncselekmény
Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt így fogalmazott a közösségi oldalán: „Minden jóérzésű embert megráz, de minket, szülőket különösen is megvisel, amikor pedofil bűncselekményekről hallunk a hírekben. Az sincs rendjén, hogy gyermekeink egyre több helyen találkozhatnak életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal, de az sincs, hogy a pedofilok sokszor túl enyhe büntetést kapnak.” – írja a képviselő, majd így folytatja:
Pedofil-nyilvántartás
„Meg kell védeni a gyermekeket, az elkövetőkre pedig szigorúbban kell lesújtani, ezért a jövő héten benyújtjuk a pedofilellenes törvénycsomagot az Országgyűlés elé. Ennek első pontja: Létre kell hozni egy kereshető pedofil-nyilvántartást azokról, akik gyermekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt. Ez sok esetben meggátolhatja, hogy a pedofilok újra gyermekek közelébe kerüljenek.” – írta Kocsis Máté. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Rákereshetsz a szomszédod nevére is
Ha a Fidesz terve megvalósul, akkor egy adatbázisban bárki rákereshet a szomszédja, ismerőse nevére, hogy szerepel-e a pedofil-listán.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Undorító dolgot művelt a volt nagykövet
Egy éve írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Kaleta Gábor, volt perui nagykövetet, akinek számítógépén 19 ezer gyerekpornó fotót találtak. A volt diplomatát teljes titokban hozták haza a hatóságok, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe.
Megúszta a börtönt
A Fővárosi Főügyészség még 2019 novemberében emelt vádat a volt diplomata ellen. Kaletát első körben tárgyalás nélkül egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélték, vagyis a diplomata megúszta a börtönt.
Kocsis Máté undorodott
A pedofil-listát megszellőztető Kocsis Máté már akkor undorítónak nevezte Kaleta Gábor tettét, a bíróság ítéletét pedig felháborítónak és elfogadhatatlannak tartotta. Akkor így fogalmazott a közösségi oldalán: Kaleta Gábor ahelyett, hogy enyhítésért fellebbezne, inkább nézzen szembe “gyomorforgató” tettével, és annak minden létező következményével, “ugyanis az ügynek még nincs vége”.
Megígérte, hogy szigorítás lesz
A kormány valamennyi gyermekvédelmi jogszabályt felülvizsgál és szigorítani fog, hogy a pedofilok ezentúl a legsúlyosabb büntetéseket kapják, ne reménykedhessenek a bíróság enyhe ítéletében sem, és a jövőben nyilvános listákat lehessen vezetni róluk – hangsúlyozta. A frakcióvezető azt írta: két gyermek apjaként, állampolgárként és politikusként is ezt tartja helyesnek.
Nyilvános adatbázis
A munka úgy tűnik mára beérett és a Fidesz radikális lépésre készül: listázná a pedofilokat, hogy bárki azonnal megtudja, hogy a szomszéd, az újdonsült ismerős nem szerepel-e a listán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt van Kocsis Máté posztja
Kiemelt kép: illusztráció