Aki nem hord maszkot, annak szóljunk, hogy vegye fel – erre bíztat mindenkit Kemenesi Gábor virológus. A szakember azt kéri, hogy senki ne dőljön be az áltudományos magyarázatoknak, mert ez a vírus igenis veszélyes.
„Továbbra is hiszem, hogy mind a vírustól való félelem, mind pedig a tudatlanságból fakadó őrült összeesküvések hajhászása is a tudomány elszigetelődésének eredménye, amin nagyon remélem, hogy a jelenlegi tudósgeneráció elkezd enyhíteni. Kérek mindenkit, hogy se a félelemnek, se pedig a Lehota/Gődény/stb-féle álszakértői megnyilvánulásoknak ne engedjen – mindkettő ellenszere pedig a tudományos tudás keresése, megértése és követése”- írja Facebook-posztjában Kemenesi Gábor virológus.
A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa így folytatja bejegyzését: „A vírus továbbra is egy magas fertőzőképességű, a populáció bizonyos szegmensében súlyos és sok esetben végzetes megbetegedéshez vezető kórokozó – ezen a tényen semmiféle áltudományos magyarázat nem változtat.”
Kemenesi Gábor arra kéri az embereket, hogy figyeljenek a maszkhasználatra, távolságtartásra és a kézhigiéniára.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Mindenkit kérek, hogy a mindennapokban is emeljük fel a hangunkat ha a társadalmi érdekeket szolgáló tudatosság csorbát szenvedne – szóljunk a benzinkúton, ha nincs maszk a többieken, szóljunk az étteremben, ha nincs maszk a pincéren” – erre biztat mindenkit Kemenesi Gábor.
A strandokon is kötelező lenne a maszk
A BudaPestkörnyeke.hu kedden írt arról, hogy Falus András immunológus azt mondta, hogy a strandokon és az uszodákban is kötelező lenne a maszk viselése. Ő azt is aggályosnak tartja, hogy ezek a helyek egyáltalán nyitva vannak. Hogy mit mondott még a szakember, azt ide kattintva tudod elolvasni.
Kiemelt kép: illusztráció