Csuja Imre 16 éven belül két fiát veszítette el. Mindketten, saját elhatározásból, dobták el az életüket. A színész a napokban egy új darabban játszik, amelynek egyik témája az öngyilkosság. Csuja Imre megrázó őszinteséggel beszélt arról, hogy mi vezethet el addig, hogy valaki önkezével vessen véget életének.
Új bemutató az Örkényben
Péntek este mutatják be az Örkény Színházban Ferdinand Von Schirach Isten című művét, amely azt a kérdést feszegeti, van-e joga az embernek beavatkozni saját halálának folyamatába. A darabban Csuja Imre egy vallási vezetőt alakít, aki nagyon ellenkezik a folyamat ellen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Érzékeny téma
A színészt nagyon érzékenyen érinti a történet, hiszen személyesen is érintett benne. Mint ismert, legidősebb gyermeke, Gergő még kamaszkorában vetett véget az életének, 2019-ben pedig másik fia, Bence is ezt a kiutat választotta a depresszióból. Csuja pont emiatt érezte azt, hogy vállalnia kell a szerepet.
El kellett vállalnia
„Viszont érdekes kérdés az eutanázia és az öngyilkosság téma, erről beszélni kell. Én valahogy azt éreztem, hogy nem lehet ebből kimaradni, és nem elvállalni azért, mert van egy sorsom”– fogalmazott Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában a színész, aki úgy érzi, szakmája segíti őt a tragédiák feldolgozásában.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kijátssza a bánatot magából
„A színésznek abban van szerencséje, hogy a színpadon az örömét kijátszhatja, és adott esetben a bánatát is. Én ilyen szempontból szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a feleségem. Ő nem játszhatja ki, de feldolgozza máshogyan” – mondta a műsorban Csuja Imre.
Pszichés zavarok okozzák
A színész beszélgetés során arról is beszélt, hogy az öngyilkosságok nagy részét pszichés zavarok okozzák, aminek jeleit ő is tapasztalta.
Megtéveszti a környezetét
„Ez egy nagyon borzalmas betegség, mert van olyan fázisa, amikor egy szuicid hajlamú fiatal gyerek olyan boldogságot mutat és áraszt magából reggel, hogy teljesen megtéveszti a környezetét, még a szüleit is. Ezt tudatosan csinálják. Felismerése annak, hogy mit fog elkövetni ahhoz, hogy ő ne éljen tovább. Ez a betegség velejárója, mert ők akkor már abban vannak, hogy megtalálták a megoldást, hogy hogyan vetnek véget az életüknek. Utólag már könnyű okosnak lenni, akkor tudjuk csak, hogy ez történt” – mondta a színész.
19 éve halt meg első gyermeke
Csuja Imre első gyermekét 19 évvel ezelőtt tragikus körülmények között vesztette el. Bár Gergő szólt szüleinek, hogy nem szeretne élni, már a szakember sem tudott segíteni a démonjaival küzdő fiún. A színészt akkor kollégái támogatták, hogy fel tudja dolgozni a rettenetes tragédiát.
3 éve halt meg a másik fia
Másik fia, 2019-ben halt meg. A 29 éves fiatalember holttestét egy kutyáját sétáltató hölgy vette észre Budapest peremén, a Naplás-tó melletti erdőben. A hölgy a közelben dolgozó munkásoktól kért segítséget, akik értesítették a rendőrséget. A test közelében állt egy szürke Suzuki, amivel valószínűleg az áldozat érkezett a helyszínre.
Kötelet is vitt magával
A hatóságok az iratai és a mobiltelefonja alapján azonosították Csuja Imre fiát, aki egy kötelet is vitt magával az erdőbe. A BRFK, a tragédia után az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
„Naponta megrogyok”
A színész egy évvel ezelőtt beszélt először fiai tragédiájáról. „Naponta megrogyok, ezen nincs mit szépíteni. De van egy csodálatos lányom, náluk van három csodálatos unoka, nem lehet megrogyni” – mondta egy interjúban.
Fia halála után már színpadon állt
Két nappal kisebbik gyermeke halála után már színházban játszott Csuja Imre. Shakespeare legismertebb drámájában, a Hamletben alakította Polonius, az állami főtanácsos szerepét. A drámai darabban először őt ölik meg, majd lánya, Ophelia öngyilkosságot követ el, fia pedig tőr általi halált hal. A közönség nagyra értékelte Csuja Imre lélekjelenlétét, a színész az előadás végén vastapsot kapott, hosszú percekig állva ünnepelték a nézők. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ha segítség kell
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Kiemelt kép: Csuja Imre