Jelentősen nőtt éves szinten a társasházi új építésű lakások kínálata. A budapesti új lakások átlagos négyzetméterárai tavaly január és szeptember között 16, azóta viszont mindössze 2 százalékkal emelkedtek. A kiemelkedő kínálatot nyújtó XI. és XIII. kerületben szeptember óta lényegében változatlanok a négyzetméterárak.

Plafoneffektus a fővárosban: hol állt meg a drágulás?

A bőségesebb választék mellett Budapesten az árak tekintetében is markáns fordulat következett be. 2025 januárjában még alig több mint kétezer újlakás-hirdetésből válogathattak a vevők, szeptember elején viszont a kínálat 2,7 ezer fölé nőtt, miközben a medián négyzetméterárak 16 százalékkal emelkedtek 1,43 millió forintról 1,66 millió forintra. Szeptember és idén január között a fővárosi újlakás-kínálat 3,6 ezer fölé nőtt, miközben az árnövekedés lendülete elfogyott. Az utóbbi négy hónapban mindössze 2 százalékos drágulás történt a fővárosban, így idén január elején 1,69 milliónál tartott a medián négyzetméterár – írja az IngatlanHírek.com hírportál.

Fékezés a felkapott kerületekben

A lassulás a kerületi adatokban még élesebben kirajzolódik, és jól látható, hogy a piac reagált az új szabályozási környezetre. A legnagyobb újlakás-kínálatot nyújtó városrészekben, így a XI. kerületben múlt év első kilenc hónapjában 4 százalékkal nőttek az árak, azóta viszont stagnálást látható, ennek eredményeként 1,75 millió forintos mediánnal indult ez az év. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Dudás Miki rejtélyes meggyilkolása: Hová vezetnek a szálak? Ebben a friss videóban, meglepő szempontok kerülnek elő.

Stagnálás Budán

Hasonló stagnálás jellemzi a XIII. kerületet is, ahol 12 százalékos múlt év első kilenc hónapjára jellemző drágulást mindössze 2 százalékos áremelkedés váltotta. Ennek köszönhetően a XIII. kerületi új építésű társasházi lakások esetében most 1,7 millió forint medián négyzetméterár.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megtorpanás a belvárosban, drágulás a peremkerületekben

A budai prémiumlokációkban is beszédes adatok születtek: a XII. kerületben 3,31 millióról 2,97 millióra, míg az V. kerületben a kiugró 3,6 milliós szintről 2,94 millió forintra korrigáltak a medián árak. Ezzel szemben a külsőbb kerületekben, ahol az árak még nem érték el a kritikus szintet, továbbra is van növekedés: a XX. kerületben például 1,14 millióról 1,32 millió forintra nőttek a mediánértékek a kínálati piacon.

Otthon Start Program

“A piaci folyamatok hátterében az Otthon Start Program (OSP) 3 százalékos, fix kamatozású támogatott hitele áll. A támogatás igénybevételéhez szabott 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlát ugyanis erős gátat jelent. A vásárlók lényegében sokkal jobban keresik azokat az ingatlanokat, amelyekre kedvezményes hitelt lehet igényelni, ami döntési helyzetbe hozta a beruházókat is”- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

1,5 millió forintos plafon

Míg Budapesten a „plafonhatás” megállította a drágulást, több vármegyeszékhelyeken eltérő a helyzet. Mivel ott a négyzetméterárak jellemzően még a 1,5 milliós limit alatt vannak, a támogatott hitel lendületbe hozta a társasházi új lakások piacát a kínálat és az árak tekintetében is. 2026-ban a hangsúly várhatóan még inkább az OSP-kompatibilis, azaz a limit alatti projektekre helyeződik át. Ez a tendencia nemcsak az árazást, hanem a fejlesztések típusát is átalakíthatja.

A bakok is rámozdultak

A szakértő rámutatott, hogy a kínálat további bővülésében az új társasházi építményi jog is szerepet játszhat, amely segítségével már tervezőasztal mellől is lehet hitelre lakást vásárolni. Érdekesség, hogy a banki gyakorlat már most is kezd alkalmazkodni az új igényekhez, így sok esetben már az építés alatt álló lakások megvásárlására is lehet kölcsönt felvenni, ideértve a 3 százalékos otthon start hitelt.

Átmeneti szabályok

Van olyan bank, amelyik már most sem zárja ki azt, hogy hitelt adjon az épülőfélben lévő lakásokra, ehhez viszont szükség van a beruházó közreműködésére is. A társasházi építményi jog márciusi bevezetését megelőző átmeneti szabályok lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy hitelt vegyenek fel a tulajdoni lapon rögzített építményjog és a vevői jog segítségével.

Az év nyertesei

Balogh László szerint azok a beruházók lesznek a 2026-os év nyertesei, akik képesek a kínálatukat a támogatási korlátokhoz igazítani, vagy olyan műszaki tartalmat nyújtani, amely ellensúlyozza a magasabb vételárat. A fővárosi árrobbanás lecsengését követően pedig egy sokkal kiegyensúlyozottabb, de a szabályozásra jóval érzékenyebb korszak veheti kezdetét az új lakások piacán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Lakások a Marina Part lakóparkban – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu