Bíróságra kellett mennie a főpolgármesternek, mert Orbán Viktor vejéről, Tiborcz Istvánról nevezte el a luxusingatlanokra kivetendő adót. Az adóból ugyan még nem lett semmi, de az elnevezés nem tetszik Tiborcz úrnak. Közben a főpolgármester azt is bejelentette, hogy nem köt a főváros buszbérleti szerződést a Fidesz által kifogásolt hátterű céggel, Tüttő Kata főpolgármester-helyettesért pedig tűzbe teszi a kezét Karácsony Gergely.

Extra adó a luxusingatlanokra

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere még az önkormányzati választások előtt jelentette be: ha győzni fog, extra adót vet ki a félmilliárd forintnál nagyobb értékű ingatlanokra.

Tiborcz-adóról beszélt

Orbán Viktor legidősebb lányáának férje, Tiborcz István is rendelkezik ilyen ingatlannal, ezért Karácsony Gergely róla nevezte el ezt az adót. A kormányfő veje ezt bírósági úton kifogásolta, most tárgyalási szakaszba jutott az ügy.

Tegyenek már vissza valamennyit a közérdek javára

A főpolgármester ezt írta erről szerdán délelőtt a közösségi oldalán: „Tegnap órákat töltöttem a bíróságon, oda citált a miniszterelnök veje, mert róla neveztem a Tiborcz-adót, egy igazságos és szükséges lépést annak érdekében, hogy akik annyit kivettek már a közösből magánérdekből, ugyan tegyenek már vissza valamennyit a közérdek javára” – írta a főpolgármester. IDE KAPCSOLÓDIK: 600 ezres pezsgő 50 ezres kaviárral: Mutatjuk a NER-lovagok kedvenc helyeit Budapesten

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Orbán Viktor új tiltása az önkormáynzatoknak

Karácsony Gergely így folytatja: „Éjszaka aztán Tiborcz István apósa egy statáriális rendelettel megtiltja a Tiborcz-adó kivetését. És nem csak ezt. Mindenfajta egyeztetés, megfontolás és számítás nélkül újra az önkormányzatok zsebében turkál, súlyosan megsérti önrendelkezési jogukat, az utolsó lehetőségtől is megfosztja őket, hogy saját bevételeikkel maguk gazdálkodjanak.” – írja a főpolgármester arról, hogy Orbán Viktor kormányrendeletben tiltotta meg az önkormányzatoknak új adók kivetését és a meglévők emelését.

Nem kötnek szerződést zavaros hátterű céggel

Közben a főpolgármester bejelentette: a BKV nem köt buszbérleti szerződést semmilyen zavaros hátterű céggel, a BKV felszólítása nyomán a cég még kötbért is fizet a fővárosi vállalatnak. Ennek előzménye az volt, hogy a fővárosi Fidesz felszólította a Városházát, ne kössenek szerződést Tüttő Kata főpolgármester-helyettes dúsgazdag korábbi élettársához köthető hátterű céggel.

Offshore-háttér

Karácsony Gergely így fogalmazott erről a közösségi oldalán: „Az elrendelt vizsgálatok azt állapították meg, hogy a közbeszerzés során minden a jogszabályoknak megfelelően történt, a nyílt eljárásban a legolcsóbb ajánlat győzött, az Orbán-kormány törvénymódosítása miatt az offshore-háttér nem lehetett kizáró indok.”

Utasítást adott a főpolgármester

„Ezzel együtt is arra utasítottam a fővárosi cégeket, hogy offshore cégeket a közbeszerzésekből zárjanak ki, a konkrét ügyben pedig úgy helyes, hogy a BKV nem szerződik ilyen vállalkozással” – írja a főpolgármester, majd így folytatja:

Makulátlan emberek

„Van azonban valami, ami talán ennél is fontosabb. Az én csapatomnak csak megvesztegethetetlen, makulátlan emberek lehetnek a tagjai.

Tűzbe teszi érte a kezét

Nem tisztem megítélni, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes asszony milyen kapcsolatban áll gyermekei apjával. De azt tudom, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben soha nem képviselt és nem fog képviselni más érdeket, csakis a városét, a budapestiekét. Ő az egyik legegyenesebb, legtisztességesebb, Budapest ügyeiért legelkötelezettebb ember, akit ismerek. Tűzbe teszem érte a kezem!” – írta a főpolgármester.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely, főpolgármester – Forrás: MTI