Ha nem is borultak össze, azért kezet fogtak egymással. Borbély Lénárdot és Németh Szilárdot összehozta az árvíz Csepelen. A konfliktusukról sokat írtunk, ezért is meglepő, hogy a magyar politikusokhoz képest szokatlan módon kezetfogott egymással két ellenség, akik gyűlölik egymást.

Nem divat az Orbán-rendszerben

Az amerikai választásokon lehet olyan fotókat látni, hogy az egymást gyűlölő elnökjelöltek egy-egy fontos alkalommal összejönnek, sőt kezet is fognak egymással. Magyarországon Orbán Viktor nem képes ilyen gesztusra. Az önkormányzati választások idején például szemrebbenés nélkül elment a neki kezét nyújtó Márki-Zay Péter mellett. Magyarországon a fideszes nagyfőnök nem fog kezet az ellenséggel, ezért is meglepő, hogy a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd most kezet fogott azzal a Borbély Lénárddal, akit ő csinált ki a Fideszből és ott fúrta, ahol csak tudta. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Összefogás

A nagy kézfogásra egy terepbejáráson került sor. Németh ezt írta a kézhez a közösségi oldalán: “Dr. Baktay Csaba, a védelmi bizottság elnöke összefogást teremtett Csepelen az árvíz elleni védekezésben” – vagyis az árvíz összehozta a két nagy csepeli ellenséget, sőt még kezet is fogtak egymással. A cikkünk tetején látható fotón úgy tűnik Borbély Lénárd, Csepel polgármestere meg is lepődik Németh gesztusán.

Barátokból ellenségek

A két politikus között régi ellentétek dúlnak. A lényeg, hogy Borbélyt még Németh juttatta a polgármesteri székbe, de egy ingatlan eladásának kapcsán Borbély nem úgy táncolt, ahogy Németh Szilárd fütyült.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Németh kicsinálta Borbélyt

Miután összevesztek, Németh úgy pakolta ki Borbélyt a csepeli Fideszből, hogy feloszlatta a helyi szervezetet, majd amikor újraalapította, Borbélyt már nem vették be. Ezután rohamtempóban zajlott Borbély Lénárd lejáratása.

Borbély Lénárd legyőzte Németh Szilárdot

A választási eredmény azonban jól tükrözi, mit gondolnak Németh Szilárdról a választók. A Fidesz jelöltje csúfosan megbukott, miközben Borbély Lénárd civil szervezete elsöprő győzelmet aratott. Németh Szilárd tehát alulmaradt a csatában, ezután sokan azt is megkérdőjelezték, hogy mit is csinál ő valójában a Fideszben, hiszen eddig egy választást sem sikerült megnyernie.

Nagy kézfogások

Ilyen előzmények után tehát mindenképpen hírértéke van annak, amikor a választók azt látják, hogy képes egymással kezet fogni két ellenfél, ellenség, két ellenérdekelt fél. Reméljük látunk még nagy kézfogásokat a magyar politikában. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Borbély Lénárd (kék dzsekiben) kezet fog Németh Szilárddal – Forrás: Facebook/Németh Szilárd