A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz 2021. január 4-ig.

Ekkor lehetne pótolni

A szakszervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az így kiesett napokat – nagyjából két hetet – június 16-ától 30-áig lehetne pótolni.

EZT SE HAGYD KI!

Megmentette felesége életét egy budapesti férfi: telefonon segítette a mentésirányító az újraélesztést

Kockázatos a kontaktusok száma

Megítélésük szerint a szünet napjainak átszervezésével azonnal csökkenthető a mostani, egyre kockázatosabb téli időszakban a kontaktusok száma, és ezzel hatékonyan csökkenthető a vírus terjedése is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pótolnák ezt a két hetet

A két hét nem vész el a nemzetgazdaságnak sem, mivel az júniusban – egyrészt a várható természetes esetszám-csökkenés, másrészt az addigra jó eséllyel megindított vakcinaprogramok hatására – biztonságosan bepótolható, továbbá „a nehézkesen működő online oktatás” helyett akkor már nagy eséllyel lehet biztonságosan közösségben oktatni – fejtették ki.

FRISS!

Szomorú! 165 beteg halt meg a koronavírus miatt az elmúlt napon, jövő héten a világon először a britek elkezdik oltani a lakosságot

Nem okozna fennakadást

A PDSZ szerint a szünetátrendezés nem okoz különösebb fennakadást, már csak azért sem, mert júniusban az intézményekben jellemzően a kirándulásokat, év végi ismétléseket tartanak, közösségi programokat szerveznek.

Ez az egyetlen jó megoldás

A szakszervezet országos választmányának az az álláspontja, hogy a jelenlegi helyzetet nem lehet a kormány által bemutatott „hurráoptimizmussal” irányítani, és a szünet javasolt átrendezése az egyetlen jó megoldás a jelenlegi helyzetben.

November elején bezárást követeltek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya azt követelte korábban, hogy a magyar közoktatási intézmények haladéktalanul zárjanak be, erről itt a BudapestKörnyéke portálon is beszámoltunk.

Kiemelt kép: Illusztráció