Létezik a jogban egy átfogó bűncselekmény-kategória: a gazdasági bűncselekmény. Röviden úgy fogalmazhatnánk, hogy azok a jogszerűtlen pénzügyi műveletek, vagy azok egész sora tartozik ide, amelyek szembemennek a gazdasági folyamatok törvényes működési rendjével.
Lehetséges stratégiák a védelemben
Ezeknek a bűncselekményeknek közös vonása, hogy a megértéséhez és megítéléséhez szükséges vonatkozó jogszabályok az úgynevezett háttérjogszabályokban találhatók, nem pedig a Btk.-ban. Ebből fakadóan sokrétű pénzügyi jogi ismeretre és szaktudásra is szükség van a védőügyvéd részéről, jól el kell tudnia igazodni a pénzügyi jogszabályokban is.
A védelem alapját sok esetben az képezi, hogy nem minden gazdasági vagy pénzügyi jogszabálysértő magatartás minősül bűncselekménynek. Eszerint az egyik lehetséges stratégia az, ha bizonyítást nyer, hogy nem történhetett bűncselekmény, mivel az elkövető cselekménye nem ütközött a gazdálkodás jogszerű rendjébe. Egy másik lehetséges út, ha a jogszabálysértés ugyan megtörtént, de az nem bűncselekmény.
Minden esetben fontos kérdés annak megítélése, hogy az egyes ügyletek elvégzéséért mely tisztségviselő volt a felelős.
A leggyakoribb gazdasági bűncselekmények
A gazdaság fejlődése maga után vonja a bűncselekmények egyre nagyobb mértékben történő elkövetését. Erre a jogalkotónak is szükséges gyorsan reagálnia, így a Büntető Törvénykönyv tartalma is ennek megfelelően változik. Nemcsak a bővülő jogszabályok miatt, hanem az azokat értelmező bírói gyakorlat miatt is szükséges, hogy a védelem is naprakész ismeretekkel rendelkezzen.
A leggyakrabban elkövetettek a hűtlen kezelés, a pénzmosás és a csődbűncselekmény kategóriájába esnek. Nézzük meg röviden, mit kell tudni az egyes jogsértésekről!
A hűtlen kezelés
Elkövetőjét idegen vagyon kezelésével bízzák meg, aki ezen tevékenység során kötelességszegést követ el, amivel vagyoni hátrányt okoz. Sokszor azonban ez nem egy egyszeri alkalom, hanem komplex folyamat, ezért is tekinthetjük gazdasági bűncselekménynek.
A védekezési lehetőségekben nagy szerepet játszik a tényfeltárás során keletkező logikai hézagok felismerése.
A csődbűncselekmény
Ebben az esetben a fizetésképtelenség lesz a központi fogalom, többnyire az azzal való visszaélés eshet a jogsértés hatálya alá. Ilyen például a vagyon megrongálása, eltitkolása, de az észszerűtlen csökkentése is.
A pénzmosás
Ez fordul elő a leggyakrabban. Feltétele egy másik vagyon elleni bűncselekmény elkövetése. Célja a nem jogtiszta vagyon legálisnak való feltüntetése, elkövethetik szándékosan és gondatlanul. Rendkívül komplex jogi szabályozás alá esik. Több változás révén, olyan magatartások, amelyeket korábban nem büntettek, ma már bűncselekménynek minősülhetnek.
Láthatjuk, hogy ezeknek az összetett szabályoknak az ismerete mindenképp egy erre specializálódott védőügyvéd feladatának kell lennie. Dr. Tóth Attila Tas védőügyvéd tudása naprakész.
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a drtat.hu oldalt működtető cég. Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják olvasóink a Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek sokáig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak.