A rendőrség nagy erőkkel nyomoz azok után a férfiak után, akik éjszakánként, arcukat eltakarva indultak lopni. Sok esetben sikerrel jártak, volt, hogy az alvó tulajdonos értékeit vitték magukkal. Úgy tűnik, hogy új településen garázdálkodnak.

Rettegésben tartották a csuklyás rablók Pilisvörösvár lakóit

Ahogyan korábban megírtuk, csuklyás rablók járták Pilisvörösvár utcáit. Az ügy kapcsán akkor a Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez volt a módszerük

A helyi lakók szerint a rablók először kifigyelték a házakat, majd azt követően léptek akcióba, hogy leszállt az est. A házakba besurranva kutattak értékek után. Az udvart és a teraszt is átfésülték, volt, hogy egy alvó ember feje mellől vitték el az értékeket.

Nagykovácsiba települtek át

Az arcukat csuklyával, maszkkal takaró bűnözők most úgy tűnik, hogy a Pilisvörösvárhoz közel található Nagykovácsiban portyáznak. Egyelőre a rendőrök hiába keresik a tolvajokat, nem bukkantak a nyomukra. A közelmúltban Nagykovácsiban, az egyik fő úton található lakásba akartak besurranni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elszaladtak

A kiszemelt ingatlan ajtaja nem volt zárva, ezt próbálták meg kihasználni a rossz szándékú személyek. Már bejutottak a lakásba, de miután felébredt a tulaj, inkább menekülőre fogták. Mielőtt elfoghatták volna őket, elfutottak.

Felvetődött, hogy állatokat mérgeznek

A környékbeli településeken több állattulajdonos arról számolt be, megmérgezték házi kedvencét. Egy asszony arról panaszkodott a pilisvörösvári online csoportban, hogy a kutyája ennek következtében pusztult el. Az eb órákon át szenvedett, mielőtt kimúlt.

Ez a taktikájuk része lehet

A helyiek könnyen elképzelhetőnek tartják, hogy a rablók előbb a kutyákat akarják kiiktatni, ezért szaporodott meg az ilyen esetek száma. Miután a házőrző ebektől már nem kell tartaniuk, könnyebben be tudnak jutni a kiszemelt házba.

Több felvétel is van a tolvajokról

Azok, akikhez betörtek, több felvételt is küldtek a rablókról a Metropol számára. A lap szerint a tolvajok főként készpénzre és értékekre utaznak. A rablók azonban nem felismerhetők, mivel arcukat takarják.

Rémisztő dolgokat művelnek

Az egyik helyi vállalkozó családjához is betörtek, miután átmásztak a kapun. Bár semmit sem vittek el, ez csupán a véletlennek köszönhető. A férfi elmondta, hogy a 62 éves édesanyja felébredt, ám azt hitte, a fia áll fölötte, ezért visszafeküdt aludni. A kamerák felvételeiből kiderült, hogy az egyik maszkos betörő lehetett az.

Ezek is érdekelhetnek!

Még mindig nem lehet tudni, kik lehetnek a betörők

A Pest vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozása jelenleg is zajlik az ismeretlen elkövetőkkel szemben. Hogy kikről van szó, azt egyelőre még mindig rejtély. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Police.hu