Problémát talált az orosz Szputnyik V. egyik előállító üzemében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) miközben az orosz vakcina-előállítást vizsgálta – adta hírül a Reuters nemzetközi hírügynökség. Az üzem a fiolák vakcinával való megtöltéséért felel. A Sputnyik vakcinát nem minden ország fogadja el, nagy kérdés mennyire és meddig hatásos. A gyártó erről is beszélt.
Gondok a gyártási helyen
A problémákra a Pharmstandard-UfaVITA nevű telepen bukkantak rá, mely egyike a négy Szputnyik V vakcinát előállító üzemnek, amit a WHO megvizsgált – derül ki az előzetes jelentéséből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Fiolákat töltenek
A feltárt problémák nem állnak összefüggésben az oltások biztonságával és hatékonyságával – hangsúlyozta a Pharmstandard-UfaVITA közleményében, lévén a telepen csak fiolákat töltenek meg vakcinával. A feltöltési gyártósorokkal kapcsolatos problémákat már teljes mértékben kezeltük – tették még hozzá.
Nem teljesen átlátható a nyomonkövetés
A WHO továbbá problémásnak találta az üzemben gyártott néhány vakcina nyomon követését és azonosítását is.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A gyártó cáfol
A cég közleményében újabb vizsgálatra is meghívta a WHO-t, valamint kijelentették, hogy továbbra is teljes mértékben transzparensek maradnak és folytatni fogják a világszervezet előminősítési folyamatát – írja a Portfiolio.
Üzemi sterilitást hiányolták
Az üzemben a WHO előminősítési osztálya az adatintegritást és az oltás minőségellenőrzése során végzett teszteredmények kapcsán vonta fel a szemöldökét. A jelentés továbbá a „keresztfertőzés kockázatának csökkentése érdekében tett megfelelő lépések implementálását” és az üzemi sterilitást hiányolta.
Az első regisztrált Covid-vakcina
A Szputnyik V vakcina volt az első regisztrált koronavírus vakcina a világon, igaz a 3. fázisú tesztelés előtt jelentették be. Az orosz végőoltás leginkább a brit AstraZenecára hasonlít. Magyarországra több szállítmány is érkezett, sok százezer adagot adtak be azoknak, akik elfogadták.
Sokat javult a megítélése
Az orosz védőoltás népszerűsége a kezdeti gyanakvás után, mára a tekintélyes Lancet orvosi magazinban megjelent pozitív tanulmánynak köszönhetően, sokat javult a magyarok között is. A bizalmatlanságot az okozta, hogy a vakcina soron kívül érkezett hozzánk, és az Európai Gyógyszerügynökség nem hagyta jóvá.
Februártól adják Magyarországon
A hazai hatóságok január 21-én engedélyezték a Szputnyik V használatát itthon, de csak februárban kezdték alkalmazni, miután a Nemzeti Népegészségügyi Központ is bevizsgálta. Jelenleg 55 országban használják. Nagy kérdés, hogy mennyire hatékony.
92%-os védelem
A klinikai tesztek alapján 91,6 százalékos védelmet nyújt a megbetegedés ellen. A brit és dél-afrikai variánsok esetében az amerikai Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) becslése szerint 80, illetve 61 százalékos védelmet ad, de erről még nem állnak rendelkezésre biztos információk.
Teljes védelem a súlyos betegség ellen
A súlyos, kórházi ápolást igénylő megbetegedés ellen 100 százalékos védelmet nyújt. A Szputnyik V vakcina a teljes védelmet a második adag oltás beadása után két héttel kezdi kifejteni.
Meddig hatásos a Sputnyik?
A Szputnyik-vakcinát kifejlesztő orosz Gamaleja Intézet vezetője, Alexander Ginzburg még tavaly decemberben nyilatkozta a TASZSZ állami hírügynökségnek, hogy az első oltás után mintegy három-négy hónapig tart majd az immunitás. Idén márciusban arról beszélt, hogy az antitestszint az oltás után négy-öt hónapon belül csökken le nagymértékben – írja az Index.
Két évre becsülik, de még vizsgálják
Tavaly decemberben Ginzburg azt mondta, hogy az AstraZenecával közösen fejlesztett oltóanyag legalább két évig védelmet nyújt majd a SARS-CoV-2-es koronavírussal szemben. Az orosz vizsgálatok még tartanak, hivatalos eredményt még nem adtak ki a Szputnyik V-oltások jelentette védelem tartósságáról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt