Újabb részletek derültek ki a Martonvásár és Ráckeresztúr között lezuhant sportrepülő balesetéről. A gép roncsait megtalálták, és az is kiderült, hogy egy testvérpár halt meg, az egyik áldozat az egykori szingapuri nagykövet.

20-an keresték az eltűnt gépet

Délelőtt fél 11-kor érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, hogy eltűnt egy kisrepülőgép a radarról Martonvásár közelében, és feltehetően lezuhant. Az érdi, törökbálinti, martonvásári tűzoltók 4 járművel, 20 emberrel keresték az eltűnt gépet.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A honvédség is kereste a gépet

Szombat délelőtt a Magyar Honvédség azt közölte Facebook-oldalán, hogy egy eltűnt kisrepülőgépet kerestek Martonvásár környékén, az akcióban pedig részt vett az MH légi kutató-mentő szolgálata is. 

Eljárás indult

A baleset következtében a légi járműben utazó két férfi a helyszínen meghalt. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit. – írja a police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Helyszínelés a baleset után

Besenyei Péter gépe

Meg nem erősített információk szerint a Martonvásár és Ráckeresztúr közelében lezuhant kisrepülőgépet korábban Besenyei Péter műrepülő-pilóta vezette több alkalommal is, amikor a fővárosban, a légiparádék keretében átrepült a Lánchíd alatt – írja a feol.hu.

Egy volt nagykövet halt meg

Ugyancsak nem hivatalos források szerint a kisrepülőgépen egy testvérpár tartózkodott, akik közül az egyik az egykori szingapúri magyar nagykövet volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ez a gép zuhant le szombaton